Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 61 egyszemélyben volt aktív politikus, szépíró és történettudós, de olyan eredménnyel, hogy tudományos műveinek puszta felsorolása vaskos kötetre megy. Mint történész forrásokat is közölt, s csaknem minden európai levéltárban megfordult, ahol népének történetére érdekes adatokat sejtett. Mint író egyetemes történettel is foglalkozott, népének történelmében pedig alig akad olyan terület, amelyet több-kevesebb éleselméjűséggel át ne tallózott volna. A szűkebben értelmezett történelmen kívül a segédtudományokkal is foglalkozott, mintha szellemének fölényes képességeiben bízva, egymaga akarta volna mindazt pótolni, amit elődei a viszonyok mostobasága, látókör vagy képzettség hiánya miatt nem végezhettek el. Készséggel elismerjük, hogy román történelmet még nem írtak szélesebb alapokon, s azt sem tagadjuk, hogy majd minden művében akad egy-két új szempont, amely ismeretlen távlatokat nyit meg. E kétségtelen érdemek mellett azonban igen súlyos hibái vannak, s ezek eleve kétessé teszik, hogy könyveit haszonnal forgathatjuk-e. Szintézist ír, de anyagának nem ura, nem tudja elrendezni, s mellékes szempontok között olykor éppen a lényeget engedi elsikkadni. Óriási tudása, széles európai anyagáttekintése éppen ezért gyakran hátrányára válik, előadását zavarossá, kapkodóvá teszi. Ezt, valamint idézeteinek pontatlanságát, hivatkozásmódjának pongyolaságát román bírálói is szemére vetették. Ugyanilyen súlyos, hogy gyakran fegyelmezetlen, látszólag pillanatnyi ötletek hatására össze nem illő részeket kapcsol egymáshoz. Olvasóját ezzel tökéletesen megzavarja, lesújtja és megfosztja attól az élvezettől, amit villódzó ötleteivei s néhol költői magasságokba lendülő stílusának szépségeivel okozna. Másrészt túlságos szerepet juttat stiláris fogásainak és költői képzeletének, legtöbbször éppen ott, ahol tárgya adatszerű bizonyítást kívánna. Forrásait alakítgatja, toldja vagy egyes részeiket elhallgatja, amint éppen elméletének érdeke kívánja. Eleve-beállítottság irányítja sok állítását, hosszú körmondataiban burkolt célzatosság lappang. Vitázik a múlttal, vádol és felmagasztal, amikor való életet, tárgyi hűséggel kellene ábrázolnia. Romantikus, célzatos, megbízhatatlan — Iorga magyar bírálói sokat hangoztatták ezt, most pedig román részről emelik ellene ugyanezeket a vádakat. Magyar oldalon Domanovszky Sándor nagy és részletes tanulmányt írt Iorga történelmi módszereiről,1

s ez felment az alól, hogy hosszasan ismertessük egyes tévedéseit. Csak azt kívánjuk még egyszer hangsúlyozni, hogy ezekért nem egyedül ő a felelős. írásainak két alapmotívuma a román nemzeti egység erőszakos kiemelése és a nemzeti múltnak minél dicsőbb formájú előadása. Egyik sem az ő leleménye, hanem a román társadalom öntudatában élő követelmények szuggesztív kisugárzása. Iorga a román nemzeti öntudatot szolgálta ki, annak vágyait vetítette vissza a múltba, mintegy történelmi igazolásukat keresve. Ez túlzottan romantikus jelenség. 1 La méthode historique de M. Nicolas Iorga (Budapest 1938).