Századok – 1940
Szemle - Nagy Lázár: Az „Erdélyi Nemzeti Játékszínnek”; „Magyar Játszótársaságnak” eredete; fennállásának; viszontagságainak a mai időkig leírása 1821. Bev.: Jancsó Elemér. Ism.: M. Császár Edit 456
456 SZKMLE külön mutatva be az egyes helyeket, s a körülményeket, amelyek között a fejedelem élni kényszerült. El kell ismernünk, hogy nagyobb tárgyszeretettel Rákóczinak leglelkesebb magyar történetírója sem tudott volna e kényes kérdésekhez nyúlni s ha P. olyan adatokat is tárt fel éppen a francia közönség előtt, amelyek a régi értelemben vett nemzeti büszkeségünkkel nem egyeztethetők össze, akkor tegyük vizsgálat tárgyává a francia történetírást, amely már évtizedekkel ezelőtt sem riadt vissza a maguk valóságában bemutatni legnagyobb vezéralakjait s a politikai, vagy hadvezetési és egyéb képességeket külön tudta választani időnkint talán mutatkozó emberi botlásoktól s tudott megértést mutatni alacsonyabb életformák kényszerű felvétele iránt. P. lelkét mindvégig, a mostoha körülmények ábrázolása közben is fogva tartja a bujdosó fejedelem lenyűgöző egyénisége, igazi emberi nagysága. Egész történetírói tevékenységét a Rákóczi és XIV. Lajos Franciaországa között szövődött kapcsolatok felderítésére szentelte ; lelkes és rokonszenves munkásságára fiatalon, nép nek élet-halálküzdelmében, a flandriai csatamezőn tett pontot a halál. Utolsó, szép munkáját forgatva az egész magyar történettudomány őszinte, hálás kegyelettel adózik emlékének. Iiomoróczy György (Kassa). Nagy Lázár: Az "Erdélyi Nemzeti Játékszínnek", "Magyar Játszótársaságnak" eredete, íennállásának, viszontagságainak a mai időkig leírása 182L Bevezetéssel ellátta: Jancsó Elemér. (Erdélyi Ritkaságok, szerk. Jancsó Elemér, 1.) Cluj—Kolozsvár 1939. 8° 108 1. — Ez a könyv még a tegnap román-megszállta Kolozsvárján látott napvilágot és annak a féltő aggódásnak köszönheti megjelenését, amellyel honfitársaink a magyar öntudatot élesztgették és ápolták. Ennek a tegnapi Erdélynek a dicsőséges mult morzsalékain kellett tengődnie és megtanult becsülni minden szót, amelyet a régmúlt magyarjai „anyai nyelvünk gyarapítására és közönségesítésére" leírtak. J. a nagyközönségnek szanta kiadványát, mivel olyan magyar tudományos közösségre, amelyben könyve visszhangot keltene, kis hazájában nem számíthatott. A bevezető részben a kor kulturális hátterét festi meg, röviden vázolja a folyamatot, amint a franciás főúri színjátszást és az iskoladrámákat felváltja a tömegekhez szóló hivatásos színészet. Azután nagy szeretettel ismerteti azoknak az erdélyi uraknak a fáradozásait, akik az erdélyi magyar színészet megalapításában, majd a kolozsvári állandó színház emelésében szerepet játszottak. Aránylag gazdag képanyaga — 30 képet hoz — csak részben szolgál a szöveg magyarázására, másik része a magyar kultúrát hirdeti olvasóinak, akik talán — így gondolhatta a szerző —- sohasem jutnak el a budai Várszínház szépséges homlokzata elé és itt látják először Kazinczy finom és ünnepélyes arcát. J. kiadói gondosságának tárgya, Nagy Lázár visszaemlékezései -—• talán inkább emlékirata ? — az erdélyi színjátszás első harminc évéről, megérdemelte a fáradságot. Ujat ugyan ma már nem mond nekünk, érdemeit Ferenczy Zoltán megbecsülte, amikor adatait feldolgozta, de ízes nyelve, hazafias buzgalma megérdemli, hogy időt szánjunk végigolvasására. Nagy nem tartozott az ábrándozok közé, akik panaszkodnak a „hideg hon", a szebb lelkeket eléggé nem becsülő haza ellen, nem várta, mint Döbrentei, a „műveltebb kornak szép művelési gyermeki"-től mindazt az „édeset, szelídet", amit saját századában fel nem talált. Tárgyilagosan nézte a viszonyokat és megbecsülte a páholy-bérelés egyszerű aktusában megnyilvánuló hazafiasságot. Maga is jelentős anyagi áldozatot hozott azért, hogy a