Századok – 1940
Történeti irodalom - Erdély. Ism.: Maksai Ferenc 434
TÖRTÉNETI IRODALOM 435 Jenő) kívül ez már a második nagyobb vállalkozás Erdély átfogó megismertetésére. Már az első, ,,A történeti Erdély" is adott a politikai történeten felül földrajzi leírást, képet az egyes népekről, valamint művelődéstörténeti fejezeteket. Ma azonban már ennél tovább kell mennünk : most elsősorban olyan munkára van szükségünk, mely, miután hangsúlyozta és bizonyította, hogy Erdély a területi és történeti értelemben vett Magyarországnak elválaszthatatlan része, azokat a sajátos színeket ismertesse, melyeket ez a föld — népein keresztül — a Kárpát-medence nagyobb egységének adott. így a politikai történet, Erdélynek csak rövid ideig tartott önálló állami léte, második vonalba szorul és inkább az itt megfordult népek sorsa, együttélésük során kialakult jogviszonyuk és műveltséganyaguk érdekel. A magyarság ezzel a módszerre] sem veszít semmit : őstörténetünk tanítása szerint őseink egységes, kialakult népként szállották meg a Kárpát-medencét s nem volt rá alkalom, hogy valamilyen keletre szorult, még be nem olvadt néprész „az erdőn túl" független, nagymagyartól elütő életre rendezkedhessék be. Nem volt azonban alkalom ilyen alakulásra később sem : összekötő folyóvölgyeken át Erdély állandóan érintkezhetett az anyaországgal, folytonos volt a népi kicserélődés, a vendégként beköltöző nemzetiségek pedig sem mennyiségben, sem minőségben nem képviseltek olyan erőt, hogy a magyarságon, mely akkor már jóideje maga jelentette Erdély lakosságát, lényegeset változtathattak volna. E modern szempontok figyelembevételével ad képet ez a hatalmas album Erdély történetéről. Hogy a szerkesztőbizottság feladatának oly bámulatosan rövid idő alatt megfelelt, abban bizonyára egy másik, aktuálisabb célkitűzésnek is szerepe volt : a Magyar Történelmi Társulat most, „Európa igazságos újjászületésének előestéjén" látta elérkezettnek az időt, „hogy elővegye az igazság fegyvereit s a magyar nép vérrel és tudással szerzett jogait és múltjában igazolt nemzeti törekvéseit a természeti és történeti igazságok nyílt megvallásával támassza alá." Azóta megtudtuk, hogy ez az igyekezete sem volt hiábavaló. A következő generációk hálája értékelheti csak igazában, mit jelentett ez az idegen nyelven is megjelent kiadvány a magyarság barátai számára s milyen szerepe volt elviselhetőbb jövőnk felépítésében. A kötet tudományos eszközökkel elért, modern szellemben rendszerezett eredményeket tár elénk, de, céljához képest, nem csupán szakköröknek szóló fogalmazásban. Éppen ezért hisszük, hogy a külföld után hazai nagyközönségünknél is meglesz majd a hatása, amit a kitűnő kiállítás, valamint a remek kép- és térképmellékletek (az Államtudományi Intézet, az Országos Levéltár tisztviselői s mások közreműködésével készültek) segíthetnek elő. A szerkesztőbizottság csak úgy tehetett eleget e sokrétű követelményeknek, ha az egyes részletkérdéseket országos hírű, javarészt nemzetközi tekintélynek is örvendő tudósokra bízza, akik valamennyien sokesztendős munkájuk eredményének adták itt rövid foglalatát. Minthogy ezek az eredmények legnagyobb 28*