Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 361–404

370 ELEKES LAJOS Azonosítani még az így megismert helységeket sem tudjuk mind, egy tekintélyes részük később eltűnt. A megmaradtak névformája lassan forrott ki, ami magának a megszilárdulásnak fokozatosságát jelzi. A középkorban aránylag kevés az olyan helység, amely kialakult nevével régi megszállásra vall, s ezeknél, mint Bonte§ti esetében láttuk, néha még többgenerációs helybenlakás sem biztosította a végleges megmaradást. Azonban éppen a XV. században kezdeti állapotban felbukkanó helységek, szállások, másrészt a birtokmegerősítések és pusztaadományok figyelmeztetnek arra, hogy a középkor végén a román társadalomnak már egy tekintélyes része eljutott a megtelepedés első fokára. A folyamat a következő században egyre konkrétabb eredményekig jutott, menetét az úri birtoklás és a jobbágyréteg fokozatos kialakulása jelzi. Ez a XVI. század végére megtörtént, azonban még mindig nem a társadalom egészében. A népességnek egy számottevő része még nem forrott helyhez, talán a török is megbolygatta, mindenesetre végig az újkoron nagyszámú vándorló, bizonytalan elemet találunk. Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen tudjuk, hogy a török kor nálunk is megszaporította a hazátlanul imbolygó népcsoportokat, s felbolydította a korábban megtelepült lakosság egy részét is. A vajdaságokban nem voltak olyan pusztítások, mint nálunk, viszont a nép sokkal kevésbbé forrt még a földhöz. így érthető, hogy a növekvő adóterhek elől a már félig, vagy egészen megtelepült elemek is felkerekedtek és szökve, vándorolva kerestek menekülést. Az újkorban gyakran hallunk szökött jobbágyokról. Intézkedéseket hoztak ellenük, s arra törekedtek, hogy visszajuttassák őket uraikhoz. A szökevények természetesen olyan helyet kerestek, ahol könnyebb életet remélhettek, igyekeztek szabadok közé, vagy kedvezőbb feltételeket kínáló fejedelmi, kolostori birtokokra befurakodni. Néha megesett, hogy katonának szegődtek, de ilyenkor, ha rájöttek a turpisságra, visszakényszerítették őket urukhoz. Máshonnan természetesen még inkább, 1679-ben például Çerban vajda szabadságlevelet adott N. Murgule$ bojárnak, hogy jobbágyait mindenütt kereshesse, s ha bárhol fejedelmi, kolostori vagy magánbirtokon, városokban, szabadok közt bármiképen meglelte, vigye haza mindenükkel együtt s dolgoztassa háza körül. Szökött jobbágyot nem volt szabad megtartani, s aki ilyet fogadott, felelős volt érte. így Vladul Dragoç 1707-ben elfogván Barbul Corbeanul két jobbágyát, megígéri, hogy megbeszélt időre visszaszolgáltatja őket ; egyben kötelezi magát, hogy ha időközben megszöknének, kártérítést ad. Sőt már jobbágyvásárláskor gondoltak a szö-