Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 361–404

A román fejlődés alapvetése. (Második, befejező közlemény.) TI. Munkánk előző részében áttekintettük azokat a tényezőket, amelyek a román fejlődést mintegy előkészítették. Megállapítottuk, hogy az előkészítésben szereplő népelemek műveltségén át különböző kultúr csoport ok hatottak, s igyekeztek a románság ősét magukhoz fűzni. A sajátos román fejlődés ezeknek a széthúzó hatásoknak egybefogásából született meg a középkor és újkor fordulója táján. Európaias alapvetésének első szakaszán, mint jeleztük, döntő fontosságú volt a magyarság képviselte középeurópai kultúrhatás, később ezt a megerősödő balkániság háttérbe szorította. Tanácsos ezt az általános megállapítást mindig szem előtt tartanunk, ha a román fejlődés bármely részletét vizsgáljuk. így az alábbiakban is, amikor a társadalom kibontakozását próbáljuk vázolni, s erősen összefogott előadásunkban nem térhetünk ki minden kis vonás jelentőségére az egyetemes fejlődés szempontjából. Az európai élet elemi alapfeltétele a társadalom összeforrása a földdel. Más, ismertebb nemzeti fejlődések kutatói ezzel rendszeiint nem kénytelenek foglalkozni, hanem korábbi kutatások eredményeit összegezve, köztudomású tényekre utalhatják olvasóikat. Román viszonylatban rosszabb a helyzet, a helyhezkötődés folyamatának vizsgálatában irodalmi támogatásra alig, vagy egyáltalán nem számíthatunk. A román tudósok, akik e kérdés tanulmányozására a legilletékesebbek volnának, többnyire a dákoromán kontinuitás eszmeköréből indulnak ki, s ennek egyik legkedvesebb tanítása az, hogy a románság ősei már évszázadokkal azelőtt, hogy a forrásokban szerepelni kezdtek, földmívelő telepesek voltak. A kritikusabb elmék felfedezik a balkáni kétlegelős pásztorság jelentőségét, de óvatos megoldásokkal kísérleteznek, és a románság ősi életmódját középúton keresik a transhumance és a rendszeres földművelés között. Abban pedig egyetértenek, hogy a középkor végén a társadalom zömének