Századok – 1940

Szemle - Comte Sforza: Pachitch et l’union des yougoslaves. Ism.: Benda Kálmán 352

352 SZKMLE ki az Amerikai Magyar Református Egyesület V. művét, mely számos új adattal világítja meg az amerikai észak-déli háborúban résztvett magyarok történetét. A kérdéssel először Pivány Jenő foglalkozott (1913), újabban Kende Géza (Magyarok Amerikában, 1927), ez utóbbi azonban nem mindig pontos adatokkal. A szétszórt adatok felkutatása és összeállítása természetesen igen nehéz. 1861-ben kb. 3000 magyar volt Amerikában, nagyobb részük 48-as emigráns; utóbbiak jelentették az elitet. V. 110, az Észak oldalán résztvett magyar életrajzát mutatja be, közülük 59 már a szabadságharcban résztvett, 9 hősi halált halt. A könyv célját, hogy a magyaroknak az amerikai ügyért arányszámukon felüli, komoly szerepét (22 főtiszt volt köztük!) mind angol, mind magyar nyelven méltassa, igen jól megoldotta. (Nyilván elnézés folytán a 30. és 117. 1. névsorai nem pontosak.) A jó bibliográfiával fölszerelt munka nemcsak Amerika felé hasznos, hanem a magyar emigráció történetére nézve is. Kosáry Domokos. Comte Sforza : Pachítch et l'union des Yougoslaves. (Les contemporains vus de près, II. sor. 6. sz.) Paris 1938. „Nouvelle Revue Française". 8° 253 1.—S. legújabb könyvében nem is annyira Pasicsnak az életrajzát adja, mint inkább Közép-Európa háborúelőtti és háborús éveinek diplomáciai történetét, az 1870-es évektől Jugoszlávia megalakulásáig. Mint olasz diplomata személyesen ismerte ezen idők szinte minden számottevő politikusát ; politikai küldetésben gyakran fordult meg a Monarchiában, a Balkán államaiban pedig hosszú éveket töltött követként, különösen Szerbiában, s ez időből ered Pasiccsal kötött benső barátsága is. Bár könyvében kiadott és kéziratos diplomáciai aktákat is felhasznált, munkája inkább emlékirat, mintsem történeti mű. A délszlávok iránti rajongó szeretete a könyvnek minden lapján megnyüatkozik. Bennük a szabadság s a demokrácia hőseit látja és dicsőíti, akik szembe mertek szállni a Monarchia „minden szláv népet megfojtani akaró törekvésével". Az egész félévszázad történetét délszláv szempontból ítéli meg, anélkül, hogy legalább kísérletet tenne a Monarchia vagy a Központi Hatalmak politikájának a megértésére. Az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikáját „elkorcsosult hülyék" irányították szerinte, s „ez a vezető arisztokrata kaszt sohasem bírta megérteni, hogy az államuk gyámsága alatt élő népeknek nemzeti érzelmei is lehetnek". A magyarok „a németekkel együtt minden délszláv népnek esküdt ellenségei", nyíltan a szerbség megsemmisítésére törtek. A szerbeknek küldött ultimátum hangját a magyar képviselőház tomboló lelkesedéssel vette tudomásul s Apponyi Albert gróf, „mintegy szimbolizálva a magyarság érzelmeit", az asztalra ütött, felkiáltva : „na, végre !" A világháború igazi célja „a Monarchia megsemmisítése s az általa rabszolgasorsban tartott nemzetiségek felszabadítása" volt. De Európa diplomáciai körei ezt sokáig „nem akarták észrevenni", különösen nem az angolok, akiknek arisztokrata köreiben „nagyon tisztelték a Monarchiát, a feudalizmus utolsó mentsvárát s valóságos naiv bámulattal adóztak a magyar lovak ós vadászatok hírének, nemkülönben az ezeréves szentistváni nemesi alkotmánynak". Pasicsról aránylagosan kevés szó esik, s távolról sem látjuk magunk előtt azt, amit S. a könyv előszavában ígér : Pasics nagy munkájának, a délszlávok egyesítésének lépésről-lépésre való követését. Pasics majdnem mindig csak tragikus vagy felemelő események hőseként jelenik meg a könyvben, anélkül, hogy terveit, elgondolásait, küzdelmeit tüzetesebben megismerhetnők. Az annyiszor dicsért