Századok – 1940

Történeti irodalom - Ujváry Dezső ld. Papers and documents 338

342 TÖRTÉNETI IRODALOM 342 nem távolították el a szlavofileket, hanem magas állásokban helyükön maradtak, mint pl. Laroche és Berthelot. Ennek a belső ellenzéknek a nézetét felerősítve továbbították politikai körökben Clémenceau hívei : Loucheur, Tardieu és mások. Másrészt ellene voltak ez új külpolitikának az angolok és nagyon rezerváltan viselkedtek az olaszok is. Az utódállamok pedig hallani sem akartak Magyarország megerősödéséről és áldozatok hozataláról. A bolsevizmus támadása valamivel kedvezőbb légkört teremtett e programm egyes pontjai megvalósítására, de a varsói csata után annál rohamosabban omlott össze az egész terv. Benes, majd Take Jonescu erélyes állásfoglalása, valamint a cseh-szerb szövetség és a cseh-román közeledés, a többi tehertétellel együtt, Paléologue állását teljesen megrendítette, úgyhogy távoznia kellett. Helyét Berthelot foglalta el, aki már Csehszlovákiára építette Franciaország keleti politikáját. E fordulat után persze hamarosan megváltozott a helyzet : a trianoni békediktátumot november 15-én ultimátumszerűén kellett ratifikálnunk s kezdtek bennünket szorítani Nyugat-Magyarország ügyének előírásos rendezésére is. A Dunavidék újjáépítésének művéből a magyarságot teljesen kikapcsolták s nem lett semmi a Millerand-féle levél ígéreteiből sem. De ki tudja, hova vezetett volna, ha a magyar külpolitika a francia érdekkörben marad % A magyar diplomácia hamar észrevette, hogy a Quai d'Orsay levegője nem kedvez a hungarofil politikának (506. okm.) s egyik diplomatánk még a tárgyalások folyamán megjegyezte Olaszország képviselője előtt, hogy ha valaki a francia erővel egyenlő értékű alátámasztást nyújtana Magyarországnak, lehetne találni módot a francia orientáció mással való helyettesítésére (433. okm.). Az olasz hatalom nem is késett érdeklődését Magyarországra kiterjeszteni, hiszen a közös érdekeket lehetetlen lett voina tagadni. Mint említettük, a francia érdeklődéssel körülbelül egyidőben, 1919 végén, jelentkezett Itália (v. ö. 65., 67., 155. okm.), és Bethlen István hamar felismerte jelentőségét (82. okm.). Az olasz külpolitika a keleti határokon Olaszországra nehezedő szláv nyomás ellensúlyozására magyar-román-bolgár ,,gátat" igyekezett létrehozni, amely egyúttal a mi északi és déli határainkon hozott volna enyhülést, viszont keleti határunkon engedményt kívánt. Ez ugyan már inkább egy távolabbi jövőre szóló programm volt, de a magyar kormány mégis igyekezett magáévá tenni s hajlandó volt tárgyalni a románokkal is észszerű alapokon ; s ugyanilyen értelemben maga is kereste a szláv gyűrűből való kiszabadulást Ausztria felé (v. ö. 125., 207. okm.). A további olasz-magyar közeledés útját egyelőre elvágta azonban a sürgősebb feladatok elvégzésére alkalmasnak látszó francia orientáció, meg Sforza gróf olasz külügyminiszter határozatlansága, nem is szólva a célon túllövő rapallói olaszszerb megállapodásról (nov. 12.). Mégis megállapíthatjuk, hogy az olasz diplomácia hathatósan támogatta már ekkor is a magyar ügyet a cseh-szerb folyosó tervével kapcsolatban és segítségével sikerült Nyugat-Magyarországból legalább Sopront megtartani.