Századok – 1940

Történeti irodalom - Leicht; Pier Sylverio: Storia del diritto italiano. Le fonti. Ism.: Móra Mihály 331

336 TÖRTÉNETI IRODALOM 336 változatosaága egyenesen meglep ; ezt persze a kizárólagos központi hatalom hiánya folytán széttöredezett társadalom magyarázza. Hasonló elemek játszottak közre az olasz alkotmánytörténet sokoldalúságában is. A theokráciától a Sacrum Romanum lmperium-ig, Velence és Genua arisztokratikus köztársaságától Firenze és Bologna céh-közösségéig, az Esték ferrarai abszolutisztikus rendszerétől toscanai Lipót és pármai Fülöp felvilágosult deszpotizmusáig az olasz alkotmánytörténet számos változatot ismer — Európa többi országához hasonlóan, sokszor ezeknek egyenes példát szolgáltatva. A theokrácia és a császárság univerzalisztikus gondolatával szemben eddig úgy tudták, hogy a francia monarchiának volt döntő része a nemzeti királyság kialakításában. Ki tagadhatná azonban itt az olasz autonómiák formáló erejét ? Nem régen Francesco Calasso (Ercole-val szemben) kimutatta, hogy a „rex superiorem non recognoscens est in regno suo imperátor" formula eredete is Itáliára utal. Ez ugyanis az Anjouk javára szólt, hogy a nápolyi birodalmat a császár támadásától megóvja. A sok összetevő részletes megjelölése túlhaladja ismertetésünk keretét. Ha az olasz jogtörténet jelentőségét figyelembe akarjuk venni, mindenesetre szem előtt kell tartanunk, hogy időbeli alsó határköve a 476. év és hogy az Alpoktól Siciliáig terjedő nagy, különböző behatásoknak kitett terület múltját tárgyalja. Ha ezeket a hatóerőket vázolni akarjuk, elsősorban a szokás révén .szinte töretlenül tovább élő és a jogi renaissance korában megújult római elem ötlik szemünkbe, amelyhez a barbárok hódításai folytán a germán csatlakozik. De nem kevésbbé jelentős a részben az előbbi kettőből táplálkozó, de önmagában is önálló egyházi elem, amelyet a középkor vallásos érzése formált át sajátos hatóerővé. Ezzel azonban még nem zárult le a sor. Szokás felvenni egy negyediket is, amely az előbbi három jogát az idők változásaihoz és a népek szükségleteihez mérten áthasonította. Ez az olasz elem, amelyet másként, ha nem is egészen általánosan, népiesnek is neveznek ; sokszor nem egyéb, mint az antik itáliai elemek továbbélése, amelyeket a nép megőrzött és Róma kiegyenlítő vagy akár elnyomó hatalma nem tudott elpusztítani. De jelentkezik a római jogszabályok deformálásában és modifikálásában is, amit a különböző provinciák szükségletei, később pedig a fejlődés partikuláris kívánalmai és szociális feltételei követeltek meg. Aki a nemzeti jog kialakulásának dinamikájával tisztában van, nem lepődik meg azon, hogy az olaszok jogukat nem a fenti elemek összeadásának, hanem sajátos ötvözetének, fúziójának tekintik, amelynek produktumai, mint a koraközépkori szokásjog, a középkori városi autonómiák, a nemzeti államok, a középkori olasz jogtudomány egész Európára rányomták bélyegüket. Az olasz jogban is megtalálható, mint azt L. hangsúlyozza, az elemento etnieo, az olasz jog azonban nem törzsi jog, hanem kulturális egység. Ezt az egységet is veszélyeztette olykor idegen behatás, mint arra az e névvel jelzett külön korszak is utal, de a XVIII—