Századok – 1940

Történeti irodalom - Bartucz Lajos: A magyar ember. A magyarság antropológiája. Ism.: Varga Endre 321

322 TÖRTÉNETI IRODALOM 322 ményeiben károsnak is nevezhető. Bizonyára elegendő, ha e tekintetben csupán a világháború alatti ellenséges propagandára, az Egyesült Államok emlékezetes háború utáni bevándorlási törvényére s az utódállamok sajtótermékeiben sűrűn megjelenő otromba magyarellenes támadásokra utalunk, melyek az említett munkák hibás megállapításaiban mintegy tudományos alátámasztást találhatnak. Sőt a magyarság eredetének s jelenlegi antropológiai arculatának hasonló hamis felfogása különböző —- szintén ellenünk használható — hazai megnyilvánulásokban is naponta észlelhető,1 mutatván, hogy művelt rétegeinkből hiányzik a magyar faj-típus tudata és ismerete, ami viszont elsősorban ismét embertani tudományunk fentebb érintett mostoha sorsában leli szükségszerű magyarázatát. Az elmondottakból önként következik, hogy a tudományos értéken lényegesen túlmenő jelentőséget kell tulajdonítanunk a háború óta újból megélénkülő antropológiai kutatómunkának, mely (az idevágó nyelvészeti stb. tanulmányok legújabb eredményeitől is támogatva) az említett hiányok és hibák kiküszöböléséhez lehetőséget fog teremteni. E munka oroszlánrésze s magának a magyar embertani tudománynak új életre keltése B. érdeme, ki mestere, Török Aurél módszertani alaposságát Jankó János gyakorlati törekvéseivel egyesítve, a hazai antropológiát rendkívül termékeny és fejlődésképes irányba vezette. Az elvégeznivalók hatalmas tömegéhez széleskörű terv szerint fogott. Programmja volt rendszeres mérésekkel megismerni az élő magyar nemzettestet, annak rasszbeli összetételét és legjellegzetesebb típusvonásait s a sírok archaeologiailag igazolt csontanyagán századról-századra visszafelé haladva feltárni : hogyan jött létre, illetőleg hogyan alakult a nemzettest, mikor, mily tényezők és hogyan vettek részt annak felépítésében ? Munkaprogrammjának érthetőleg első része az, mely nagyobb mértékig keresztülvihető volt (bár teljes megvalósítása ennek is csak a magyarság országosan megszervezett, általános antropológiai felvétele útján volna eszközölhető), második része azonban, minthogy a korábbi leletek nem elég körültekintő kezelése miatt az anyaggyűjtést elülről kellett kezdeni, még különösen sok tennivalót kíván. Ezen kívül, a hazai sírmezőkből kikerülő antropológiai emlékek gyarapításán túl, B. nagyszabású elgondolása szerint a kutatást ki kellene terjeszteni mindazokra a területekre, melyeken a magyarság idők folyamán megfordult, s mindazokra a népekre — ideszámítva természetesen a békebeli Magyarországon élt nemzetiségeket is —-, melyekkel valaha ethnikai kapcsolatba került ; e teendők azonban ma megvalósíthatatlanok. 1 Ismeretes pl. az a fajvédelmi célzatú folyóirat, melynek köre a magyarság mongol-faj úságát igyekezik bebizonyítani ; ismeretesek bizonyos hasonló elképzeléseken alapuló társadalmi mozgalmak s az a sajnálatos képzőművészeti irány (modorosság), mely a mai vagy a múltban élt magyar embert különféle exotikus, keleti, vagy éppen torz külsővel szereti ábrázolni (pl. az új székesfehérvári Szent Istvánszobor, Pekáry képei stb. stb.).