Századok – 1940

Értekezések - SIMONYI DEZSŐ: A szlávok földvárairól 262–277

A SZLÁVOK FÖLDVÁRAIRÓL 265 északnyugati Felvidéken nevezhetjük, ha úgy tetszik, „avarszláv" kornak is. A második, morvaszláv-kor Morávia területén, tehát a Garamig 803-tól 900-ig terjed. Ez a korbeosztás könnyen összhangba hozható, mint látni fogjuk. Eisner két első hradistye-korszakával is, és csupán az értelemzavaró terminológia kiküszöbölésére törekszik. Eisner 3. korszakát (950—1200) a szlovák felföldön a fentiek alapján erőltetettnek tartjuk. Schránil1 a második földvár-korszakot Cseh-Morvaországban a X. század elejétől datálja és helyesen a hercegség korának (Fürstenpeiiode) nevezi. A sáncos földvárak eddigi tudásunk szerint már a bronzkorban. de különösen a Hallstatt-kortól kezdve jelentkeznek mind nagyobb számban Európában. Nyilvánvaló, hogy nagyobb népmozgalmak kényszerítették az őslakosságot e sánccal körülvett menedékvárak építésére. A különféle földvárakat, melyek ezrével találhatók Európában,2

nagyság, helyzet és erődítési módjuk szerint két nagyobb főcsoportra redukálhatjuk. Az első csoportba tartoznak a hegyek gerincén és nagy erdőségek mélyén fekvő, többnyire nagy kiterjedésű, egy vagy több sáncgyűrűvel körülvett földvárak. A másik csoportba az alacsonyabb hegynyulványok végén, meredek sziklaszirteken, a folyók vagy utak mentén vagy síkvidéken (többnyire mocsaras helyeken) álló erődöket soroljuk. Az erődítés módja mindkét esetben különféle lehet, így földből hányt sánc, esetleg kövekkel keverve, azután sövény, palánk, 1 J. Schránil : Die Vorgeschichte Böhmens und Mährens (Berlin u. Leipzig 1928), 284, 288- 322. 1. 2 Nagy Géza Nagymagyarországon mintegy 320 pogány várat számlált össze (Könyöki J. : A középkori várak, Budapest 1906, 279—297. I.), de az elpusztultnak jelzett mintegy 620 vár közül még legalább 200 sorolható a földvárak közé. Nálunk Römer Г. (Les camps barbares fortifiés. Compte-Rendu de la 8. session, Congrès intern. Budapest 1878, II. 1, 78—102. 1.) és Nagy G. (Pogányvár, Könyöki i. m. 221—229. 1.) kutatásai óta az ősi földvárak iránti érdeklődés, sajnos, egészen elsorvadt. A neolitkorinak hitt híres lengyeli sáncot Tompa F. Bersu jelenlétében átmetszette és a felásott sáncrészek alatt késő-Hallstatt- és kora La Tène-kori cserepeket találtak. (Arch. Hung. V- -VT. 47. 1.) E sorok írója a Vértes, Pilis, Börzsöny, Mátra és Bükk földvárait kutatva, több helyen cseréptöredékeket is talált. így pl. a Hasznos feletti nagykiterjedésű és hármas sáncgyűrűvel körülvett „Ovár"-on (748-0-) és a Szilvásvárad fölött levő „Kelemenszéke" (730-Q-) nevű földvárban. E földvárakat típusuk szerint a magaslati sáncos menedékvárakhoz kell sorolnunk és a felszedett cserépdarabokból nagyjából annyit megállapíthatunk, hogy a Hallstatt-kortól kezdve többször lakhattak bennük. Sajnálattal kell azonban megnyugodnunk abban, hogy e földvárak megásására aligha kerül egyhamar sor. Újabban a M. N. Múzeum végeztet ásatást a Pomáz feletti ,,Kőhegy"-en, ahol állítólag már a bronzkorban volt erődítmény.