Századok – 1940

Történeti irodalom - Puscariu; Sexti. 233

232 TÖRTÉNETI IRODALOM 234 román kenézi székekben keresendő. A vajda mindig ellensége a királynak, ez viszont a vajda jogkörét igyekszik megnyirbálni, így veszti el a vajda előbb a székelyek és szászok, majd 1246-ban a katolikus jobbágyok (!) feletti uralmát és végül csak a nemesek és a románok legfelsőbb hatósága marad. Az 1291-től kezdődőleg megszakítás nélkül tartott erdélyi országgyűlések is a tartomány önállóságát mutatják. A kenézség — mondja — ősi román szervezet, mert hiszen mi oka is lett volna a magyarságnak, hogy saját veszedelmére létrehozza azt ? Ez a megjegyzés élesen rávilágít a román történetíró lelkületére : el sem tudja képzelni, hogy a magyar és a román elem valaha is békében élhetett egymással. A különállást, ami Erdélyt a magyar történelmen belül jellemezte, mindig a nemzetiségi különbségekből fogja levezetni. Pedig az erdélyi középkor ezt a harcot nem ismerte. A románok szívesen látott telepesek voltak, különösen a tatárjárás következtében kipusztult ország benépesítésekor, s a magyar állam nemcsak hogy tiszteletben tartotta a jövevények magukkal hozott szervezetét, hanem újabb és újabb privilégiumokkal halmozta el őket, a XIV. században megnyitva számukra a nemességhez vezető utat is. Hogyan is lehetne a román hivatalos történetszemlélet alapján megmagyarázni a Hunyadiak vagy a Drágfiak fényes pályafutását vagy azt, hogy a két román vajdaságból fajtestvéreik elől menekülő román kenézek és vajdák éppen a magyar királynál keresnek és találnak már a XIV. század elején új életlehetőségeket ? Hogyan szaporodhatott volna a XIV. és XV. század folyamán olyan rohamosan nemcsak a román jobbágyság, hanem a román eredetű és vallásukat, nyelvüket megőrző nemesek száma is? Mindenekelőtt meg kell állapítanunk azt a már unalomig hangoztatott tényt, hogy a XIII. század elejéig Magyarország területén román lakosságnak semmiféle nyoma nincs. Azok a helynévi érvek, melyekre román tudósok hivatkozni szoktak, kivétel nélkül téves magyarázaton alapulnak. (Ld. : S. Kniezsa : Pseudorumânen etc. Archívum Europae Centro-Orientalis, I. k.). Az első kétségtelenül román eredetű helynevünk (Kaprewar) 1337-ben fordul elő először. Azok a falvak, melyekben a XIII. század végén a románság jelentkezik, főleg magyar, kisebb részben szláv nevet viselnek. Egyébként is 1283 előttről egyetlen adatunk sincs letelepült románokról, ellenben még a XIV. században is rengeteg van a nomadizáló vagy félnomád vlach pásztorokról. A honfoglaláskor itt talált helyi politikai szervezetek egyikéről sem bizonyítható, hogy román népelemet foglalt volna magában. A vajda sohasem volt az erdélyi függetlenség képviselője, hanem kinevezett királyi tisztviselő, rendesen külsőmagyarországi főúr, akinek a fejében soha meg sem fordulhatott, hogy ő tulajdonképen régi román vajdák utódja és az őslakosság érdekeit képviseli az elnyomó magyarsággal szemben, annál kevésbbé, mivel ilyen régi román vajdaság és őslakosság soha nem is létezett. A kenézi szervezet ősiségét már magának a kenéz szónak szláv eredete és a római birodalom történetében hasonló szervezetnek teljes hiánya cáfolja. Még