Századok – 1940

Történeti irodalom - Murarik Antal: Az ősiség alapintézményeinek eredete. Ism.: Hadik Béla 222

228 TÖRTÉNETI IRODALOM 228 maznak a maitól lényegesen eltérő életviszonyokra. M. jól látja sikertelenségüket, de ennek okát nem ismeri fel. Az a gyanú ébred tehát benne, hogy a kérdés egész felvetése helytelen. Erre vonatkozó gondolatmenete a következő (30—31. 1.). A tulajdonjog megjelenéséhez fogalmilag szükséges a jogilag védett dolog birtoklása megzavarásának, háborításának legalább a lehetősége. Ez a lehetőség hiányzik akkor, amikor a házközösségben élők idegenekkel nem jutnak érintkezésbe. Ha a házközösségek már érintkezésbe kerülnek egymással, de nem alkotnak közös társadalmat, akkor megvan ugyan a háborítás lehetősége, de valójában még nincs háborítás, mert közös társadalom híján nincs olyan közös tárgyi jogrend, amelyet mind a megtámadott, mind a támadó magára nézve kötelezőnek lenne kénytelen elismerni. Ha pedig a házközösségek közös társadalomban egyesülnek, megszűnik a házközösség. (Itt nyilván nem a házközösségi szervezetnek, hanem a házközösségi külön jogrendnek a megszűnését gondolja.) Bármilyen szellemes ez a fejtegetés, meglehetősen gyenge lábon áll. A háborítás ténykérdés, amelyhez nem szükséges a háborító és a sértett közös tárgyi jogrendje,1

hanem teljesen elegendő a sértettnek a tényre vonatkozó értékítélete. A háborítás ott ölt jogi jelleget, ahol a sértett vérségi köre úgy érzi, hogy a háborítással szemben bizonyos szokásszerű magatartást kell tanúsítania : ekkor már egyben jogsértés a háborítás, de nem valamely közös jogrendnek, hanem a sértett vérségi köre jogrendjének a megháborítása. A sértő jogi felfogása ebben a kérdésben teljesen figyelmen kívül marad a vérségi csoport reakciója szempontjából. Ez a reakció gyakorlatilag a vérbosszú, amely nem tárgyi jogrendszerbeli fogalmak alapján értékel, hanem azon az alapon, hogy valamely háborítás mily erősen sérti a vérségi csoport életérdekeit. Nem jogi fogalmakat, nem „tulajdonjogot" tart ez a csoport szem előtt, hanem életérdekeit. — Az ősiségi elvből fakadó elidegenítési tilalom a nemzetségi tőkejavakra kezdetben válogatás nélkül érvényesült. Később azonban ősi és szerzett javak közt kezdtek különbséget tenni s az elidegenítési tilalmat csupán az ősi javakra szorították. M. azt a nézetet vallja, hogy az ősi és a szerzett javak megkülönböztetése a magyar jogban Kálmán király decretumát megelőzően még nem volt ismeretes. Nem vonjuk kétségbe, hogy az ősi és a szerzett javak közti, rendszerbelileg átgondolt különbségtétel első hazai nyomait a ránkmaradt források közül valóban Kálmán decretumában lehet megtalálni. Mégis szívesen olvastunk volna itt arról, hogy M. felfogása szerint mi az oka annak, hogy Szent István (II. 2.) különbséget tesz proprium és donum regis között.2 1 A barbárok megcsalását, meglopását még a homerosi görögök sem tartották jogellenes cselekedetnek, pedig •— a maguk használatára — pontosan kialakított jogrendjük volt. 2 Ez a megkülönböztetés élénk emlékünkbe idézi a könyvben (40. 1.) idézett lengyel oklevelet, amely a középkor gyermeki báját