Századok – 1940
Történeti irodalom - Szilágyi Loránd 216
216 TÖRTÉNETI IRODALOM 216 tionem teendő, — a 14. 4. sorának végéről pedig a vessző átteendő az 5. végére. A nagyon becses töredéket — amelynek közléséért hálásak lehetünk Kosnak, a szlovéniai kéziratok kitűnő ismerőjének, — Deér József látta el magyarázó jegyzetekkel.1 Érdekes, amire a 606. 1. 3. jegyzetében hívja fel a figyelmet, hogy t. i. ez a töredék is megőrizte egy magyar forrás nyomait, s ez nem lehetett más, mint a Szent László-kori Gesta. A kötet utolsó darabja a Libellus de institutione morum, Szent István Intelmei, a nagy király „politikai végrendelete". Balogh József adta ki ezt és írt hozzá bevezetést, aki a legtöbbet és a legbehatóbban foglalkozott ezzel a rendkívül becses korai emlékünkkel. Röviden összefoglalja itt mindazt, amit a kis munka szerzőjéről, rendeltetéséről, eszmei hátteréről a koraközépkori emlékek s az ezekre vonatkozó külföldi irodalom széleskörű ismerete alapján finom elemzéssel számos tanulmányában megállapított.2 A Scriptores első kötetének megjelenése után adta közre a Századok 1937-i évfolyamában Szilágyi Ijoránd nagy tanulmányát az Anonymus-kérdés revíziójáról. Minthogy az új szempontok alapján végzett vizsgálat eredményei a Gesta szerzőjének korát és személyét illetőleg eltérnek Jakubovich Emilnek az első kötetben közölt tanulmánya eredményeitől, a szerkesztő, igen helyesen, szükségesnek látta Szilágyi dolgozatának összefoglalását közreadni, mert az, úgy látszik, nyugvó pontra hozta ezt a sokat vitatott kérdést. A Függelékben olvashatjuk Szilágyi tanulmányának kivonatos ismertetését magának a szerzőnek tollából ; végső eredménye az, hogy a Gesta 1196 és 1203 között készült, írója pedig Péter mester, esztergomi kanonok volt, aki a királyi kancelláriában szolgált, majd esztergomi prépost lett. A fordításról már részletesen szóltam az első kötet ismertetésében, kiemelve Mészáros Edének alapos felkészültségét és kitűnő stílusérzékét. Jó lett volna azonban, ha a bevezetések írói már eleve számoltak volna azzal, hogy szövegük fordításra kerül, s ezenfelül elolvasták volna a kész fordítást is, hogy vájjon azt fejezi-e ki hűen a latin szöveg, amit akartak. A filológus fordítótól ugyanis nem lehet megkövetelni azt, hogy az újabb kutatások eredményeinek minden árnyalatával tisztában legyen. Azt hiszem, hogy pl. Deér Józsefnek a Lengyel-magyar krónikához írt tanulmánya egyes fontos helyeit nem értheti meg az idegen olvasó, néhol még a magyar sem. Nem mintha a latin fordító nem tudna 1 Az első nyolc versszakban szereplő főpapokat pár adattal meg kellett volna ismertetni. — A krónikának a koronázásról írt igen érdekes soraihoz adott jegyzetéhez csak azt említjük meg, hogy Szent István trónjáról találunk másutt is említést. Említi a Nagy legenda, a XIV. századi szerkesztés Péterrel kapcsolatban és III. Sándor pápának egy 1179-i oklevele is. 2 Csak egy kis elírását akarjuk korrigálni. Az 1628-i törvénygyűjtemény még nem viselte a Corpus Juris nevet s nem is volt még hivatalos jellegű kiadvány (616. 1.).
