Századok – 1940
Értekezések - MACARTNEY; CARLILE Aylmer: „Pascua Romanorum” 1–11
„PASCTJA 1IOMANORUM1' 9 civitatem Atthile regis et viderunt omnia palatia regalia quedam destructa usque ad fundamentum, quedam non, et ammirabantur ultra modum omnia illa edificia lapidea." Nem nehéz felismerni e mondat kapcsolatát Spalatói Tamás idézett szövegével : Árpád mögött Attila, a romokban heverő Buda mögött Spalato lappang. Figyelemreméltó az is, hogy Anonymus ezekben a fejezetekben Árpádra vonatkoztat bizonyos fellengző stílusú kifejezéseket Attila dicsőségéről, melyek, nagyon hasonló alakban, a Hún Krónika 10. fejezetében is, a Magyar-Lengyei Krónikában is előfordulnak. Ennek a leírásnak eredetileg Jordanes, illetőleg Priscus szövege szolgált alapul ; első formájában tehát kétségtelenül Attilára s nem Árpádra vonatkozott. Ha meggondoljuk, hogy Anonymus szövegének jelentékeny része nem egyéb álcázott Attila-mondánál, tekintetbe véve az analógiákat közte és az idézett szövegek között, nem nehéz felismernünk, hogy hivatkozásai az oláhokra, azaz a „pastores Romanorum''-га1 elsősorban Attila mondájából valók, végeredményben a délszláv mondából származnak, és semmi közük sincs a mai románokhoz. Itt említhetjük meg, hogy Odo de Deogilo mondata, mely szerint Pannoniában ,,dicuntur pabula Julii Caesaris extitisse", nyilván szintén a mi mondánk valamelyik változatából ered, ha nem is feltétlenül egy Szent László-kori Gesta Hungarorumból. Spalatói Tamásnak egy másik szövegrészlete (az I. könyv 17. fejezetében) egyébként, akárcsak a későbbi krakkói Anonymus műve, az elbeszélésnek egy másik, Anonymuséhoz igen hasonló változatát is tartalmazza. Mindkettőnél előfordul különben a ,,hún" elnevezés, s ezért óvakodnunk kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy ez a név Anonymusnál nem szerepel. Figyelemreméltó végül a Magyar-Lengyei Krónika szövege. Nem szabad elfelejtenünk, hogy hiányzik az a rész, mely megfelelt volna a Hún Krónika első tíz fejezetének. Az a ránk maradt része, mely Attilával foglalkozik, összekötő kapocs Anonymus és a Hún Krónika között, s ennélfogva a szokottnál nagyobb figyelmet érdemel. Különösen előrehaladott stádiumát láthatjuk benne a Widukinddal kapcsolatban már említett fejlődési folyamatnak : ebben a töredékben a két nép története teljesen össze van zavarva. A délszláv mondának, melyből kiindultunk, halvány nyomait még mindig felismerhetjük abban, hogy „solum pastores et arat ores" lakták az országot, amikor Attila odaért. Azonban 1 Gelou története más lapra tartozik.
