Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 177 lázadását, úgy Erdély földjén is felüthette a fejét az anarchia már Philippus óta és örömmel csatlakozhattak a gótokhoz a szökött rabszolgák és a Marcus óta betelepített földhöz kötött félszabad barbár zsellérek (coloni, laeti), ha tehették. Azt, hogy e félvad és tradíciótlan népségnek a rómaisághoz, ennek nyelvéhez és életformájához semmi köze sem volt, már mások is kiemelték.1 Az egymást követő néphullámok ezeket kétségen kívül hamar elnyelték. De nagy tévedés volna azt hinni, hogy Aurelianus ezeket nem igyekezett átmenteni a jobbpartra. A birodalom egyik legnagyobb baja a földművelőkben és katonákban való hiány volt, ez az a baj, amely miatt drákói rendszabályokhoz nyúlva kasztrendszerbe törték az embereket és amely miatt másrészt a még nem asszimilálódott barbároknak csakhamar döntő szerepe lett a római hadseregben, majd közigazgatásban. Ezért Aurelianus, aki vastato omni Illyrico et Moesia újra be akarta népesíteni a dunai országokat, valósággal vadászhatott az átköltöztetés idején ezekre is. Hogy ekkor már nemcsak a romanizált elemek értékesek az állam számára, hanem a katonának besorozható, vagy földművesnek alkalmazható ellenséges germán is, azt jól szemlélteti IT. Claudius eljárása a Balkánon szorult barbárok maradványaival egyik győzelmes hadjárata végén.2 De nemcsak arra nézve nem szabad összetéveszteni a III. század viszonyait a koraközépkor állapotaival, ami a dáciai rómaisággal történt, hanem a feladott Dáciába telepedett germánokat illetőleg sem. A romanizmussal még egészen másképp állanak ezek szemben, mint utódaik. Hiszen a keleti germánok e törzsei most érintkeznek először közvetlenül a birodalom civilizációjával, mely egészében véve idegen még előttük. Csak több mint száz év múlva érett meg a pontusi és keleteurópai germánság vezetőférfiaiban a rómaiakkal való közös kultúrérdek tudata, melyet Athaulf király híres menyegzői pohárköszöntőjében úgy fejezett ki, hogy a törvények érvénye az uralom igazi fundamentuma és amelyet úgy ültetett át a valóságba a nagy Theoderich, hogy a gótot harcosnak, a rómait a polgári hivatások végzőjének tette meg itáliai államalkotásában, mely e fejlődés csúcsfoka. A III. században még nincs nyoma ennek az összefonódásnak rómaiak és germánok között. Az erdélyi foglalók 1 A. v. Gutsohmid : Kleine Schriften V. 388. 1.; E. Fischer, Die Herkunft der Rumänen (1904), 68. s köv. 1., stb. 2 Zosim. 1, 46, 2. Szűzadok 1940, IV—VI. 12