Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 169 körül az egész birodalom katasztrofális helyzete végső veszedelembe hozza ezt az előretolt sziklabástyáját. Gallienus tehetetlen apját, Valerianust a Fekete-tengeren áthajózó germánok váratlan kisázsiai dúlásai és a perzsák pusztító betörései — egészen addig, míg a perzsa nagykirály 260-ban fogságba nem ejtette — teljesen megbénították ; másfelől pedig oly méreteket öltöttek a germánság támadásai a rajnai Germánia és Gallia ellen, hogy a másik császár, Gallienus kénytelen ott összevonni minden erejét és viszi seregét, nemesfém- és pénzkészleteit Kölnbe, hathatós védelem nélkül hagyva a dunai országokat, hogy a Nyugatot megmenthesse. Illyricumban természetesen nagy volt ezért az elkeseredés ellene ; két ellencsászárt is emeltek pajzsukra 260-ban az itteni csapatok és 261-ben egy harmadikhoz, a keletről errevonuló Macrianushoz csatlakoztak, hogy általa segíthessenek magukon. De mindez hiába volt : e lázadások nem hoztak trónváltozást, hanem szintén csak a birodalom életképességét ásták alá. Ugyanígy Nyugat-Európa elszakadása is 260 végén Postumus alatt, mely által a Rajna-Duna szögének sorsa pecsételődött meg és a megfogyatkozott nyugati hadsereg a barbárok kiverése helyett kettéválva egymás ellen készült, egymás ellen harcolt ; és mivel nem sikerült egyik félnek sem megsemmisíteni a másikat, 274-ig jelentős erőket kötött le ez a belviszály a francia-olasz határvidékeken ; a galliai császárok pártjukra csalogatták a germánokat, ahelyett, hogy küzdöttek volna ellenük és Gallienus is megalkudott kényszerhelyzetében nem egy törzsükkel. Magától értetődik, hogy ez az általános összeomlás Dáciát sújtotta elsősorban, melyet az ellenség a legkönynyebben közelíthetett meg és a legkönnyebben vághatott el dunajobbparti hadászati támpontjaitól, 'hinterland'-jától. Amint már jeleztük, a bajok főforrása itt a csapatok elvonása volt. Ez azáltal nőtt végzetes csapássá, hogy most már nem bizonyult elégnek rövid időre elvinni bizonyos egységeket, hogy máshol segítsenek, hanem oly elvi jelentőségű nagy átcsoportosítást kellett az egész birodalom haderejével végrehajtani, amely eredményessé tehette az ellenállást a minden felől feltűnő ellenfelekkel szemben. Ez a folyamat már Philippus alatt megkezdődött és most Gallienus teljesen szakított azzal az elgondolással, amely a határvonalra sűrítette az összes katonai alakulatokat : amikor annyiszor áttörték ezt a kordont és oly sokszor garázdálkodtak már akadálytalanul a barbárok a belső tartományokban is, napnál világosabb volt e II. századi elgondolás csődje. Az összetört limes mögött a dunai provinciák most már csak Itália