Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

164 ALFÖLDI ANDRÁS hármas arcvonalat, annak csak az lehetett az oka, hogy veszélyes ellenség tanyázott ott, amelyet hatalmas erők készenléte által kellett féken tartani. Azt is meg tudjuk mondani, melyik barbár nép volt ez a zsákutcába szorult veszélyes ellenség. Általában azt szokták feltenni, hogy a régi geta és dák népesség élt a császárkorban is e vidékeken, de elfelejtik, hogy Róma Augustus óta fegyverrel nyomta vissza a balpartról e nemkívánatos szomszédokat és százezres tömegeket telepített, át belőlük Moesiába. Es valóban nem is hallunk Dácia elfoglalása után többet dák vagy geta betörésekről, de annál többet a szarmata roxolánok rabló portyázásairól. Igaz, hogy eddig azt hitték, hogy e nép a Fekete-tenger északi partján maradt a Krisztus utáni századokban is, de ez a hiedelem csak onnan származott, hogy — mint az antik ethiiográfiai irodalomban oly sokszor tapasztaljuk — a császárkori auktorok elavult földrajzi tudósításokat szolgailag másolva a roxolánokat néhányszor felsorolják a déloroszországi népségek között. A valóság ezzel szemben az, hogy rég elhagyták a Pont us mellékét. Burebist a birodalmának összeomlása megnyitotta a szarmatáknak az útat a Duna völgyébe és a legnyugatabbra előfurakodott szarmata törzset, a jazigokat Kr. u. 20 táján a birodalom betelepíti Magyarországra, úgyhogy Carnuntumtól a Kis-Alföldön és a Duna-Tisza közén, meg a Bánságon át egészen az Öltig ér a területük. Patsch ugyan azon a véleményen van, hogy a jazigok kelet felé csak a Tiszáig birtokolták az Alföldet és a Bánságot, mely szerinte Dácia része lett, csak e tartomány feladása után foglalhatták el, de ennek ellene szólnak a következő tények. Ügy, mint az oláh síkságon, a Bánságban is hiányoznak a feliratok. Az a néhány feliratos kő, amely Versecen és tőle északra Dentán előfordult, csak azt mutatja a több helyen előbukkant katonai téglabélyegekkel együtt, hogy a Viminaciumból Dáciába vezető fontos út melléke természetesen meg volt szállva és nyugat felé előretolt erődök által védve volt, továbbá, hogy a legfontosabb útkeresztezéseknél katonai támpontok lehettek, úgy, mint Oláhországban láttuk. A Maros egész vonalán is katonai őrállomások biztosították a hajózást, ugyancsak a jazig földön Szeged felé közeledő utat Dáciába. A katonai őrállomások és őrjáratok nyújtotta biztonság arra csábította a kereskedőket is, hogy a barbaricum útvonalainak legfontosabb csomópontjain letelepedjenek a váracsok mellé : ezt Szegeden feliratos kő is igazolj a. Ha pedig a Bánság déli részének felügyeletében felsőmoesiai ezredek is