Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

154 ALFÖbDI ANDRÁS Fuit — Regalian, ein um 260 in Moesien erhobener kurzlebiger Gegenkaiser des Gallienus — quod negari non potest, vir in re militari semper probatus et Gallieno iam ante suspectus, quod dignus videretur imperio, gentis Daciae, Decibali ipsius, ut fertur, adfinis." Ezzel szemben elég ideírni, amit H. Peter1 e helyről és a História Augusta vele kapcsolatos locsogásairól ír : „Alles geschichtlich völlig wertlos", —- s ebben az ítéletben mindenki egyet ért vele, aki ezzel az írásművel valamicskét foglalkozott. 9. Hirschfeld óta többen rámutattak, hogy a dákokkal együtt a dák vallás is örökre eltűnt Erdélyből. Ezzel szemben C. Daicoviciu (66. s köv. 1.) ezeket írja : „Aux divinités italo-romaines, grecques et orientales il faut ajouter quelques dieux occidentaux (celtes) et un petit nombre d'autres dont on pourrait dire qu'ils représentent, sous une forme romano-grecque les vieilles divinités indigènes daces. Le nombre de ces derniers n'est pas très important (3 ou 4), et leur caractère dace n'est pas toujours certain." Már e sorok fogalmazásából is kicseng, hogy tudós kartársunk maga sem tartja túl erősnek ezt a hadállást. Sőt alább (uo. 2. jz.) még új és jó bizonyítékokat is szolgáltat számunkra az eddig felhozottak mellé arra nézve, hogy néhány dáknak tartott istenség nem az. Hogy pedig a szakállas ülő isten és neje az erdélyi domborműveken miért lenne dák, nem világos előttünk : a Iuppiter-Iuno, valamint Dispater és Proserpina pár Pannoniában és a Balkánon is igen gyakori s így mindkét vidék felől eljuthatott Dáciába.2 Ami D. Tudor elméletét illeti, aki a dunavidéki ólom-és márványtáblácskák lovasisteneiről írott hasznos és alapos tanulmányában3

azon véleményének ad kifejezést, hogy e „cavalieri danubiani" dák eredetűek, ez ellen már másutt óvást emeltünk.4

Kiemeltük, hogy a tipikusan gyalogharcos dákoknál amúgysem valószínű ily lovasistenek györekes volta, s hogy mind a kezükben tartott iráni sárkányhadijel (drakon), mind a két lovasnak a köztük ábrázolt nagy istennővel való kapcsolata is a szkíták felé mutat, mint azt már M. Rostovtzeff megállapította, mégpedig a Balkán szkita alapú thrák kultúrája felé. Meggyőződésünk szerint 1 H. Peter : Die römischen sog. dreissig Tyrannen (AUi. d. K. Sachs. Ges. d. Wiss. 27. 1909), 211. 1. (=a különkiadásban 33. 1.). 2 Alföldi A.: Pannónia rómaiságának kialakulása, 05. 1. 3 D. Tudor : I cavalieri danubiani. Ephemeris dacoromana 7. 1937, 189. s köv. 1. 4 Bíbliógraphia. Pannonica 4. (Pannónia-könvvtár, . 48. sz. 1938), 34. 1. . .