Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ÉS RÓMAIAK ERDÉLYBEN 131 forradása a bronzkor elején a thrák népcsoport kialakulását jelenti.1

Az indogermán nyelvet beszélő thrákok a Kr. e. második évezred végén az északról felénk tóduló néphullámok által délfelé söprődve legnagyobbrészt a Balkánra szorultak s Dél-Oroszországba vándoroltak ; Kis-Ázsiába is benyomultak velük rokon törzsek. De Erdély hegyei közt meg tudták vetni a lábukat ezen a viharos korszakon át is és rokonaiktól elszigetelődve a dákok népévé különültek. Szomszédjukban Kr. e. 1200 táján a szintén indoeurópai illyrek törzsei telepedtek le a Dunántúlon és Észak-Magyarországon, de vándorlásuk tovább hatolt, le a Balkán-félsziget és Itália déli csücskéig, — egyúttal új korszakot nyitva meg Európa művelődésében : a vaskort. Akadtak kutatók, akik azt igyekeztek bizonyítani, hogy már e korban Itália termékenyítette meg Erdély lakosainak civilizációját ; mások, akik minél régibb és erősebb kapcsolatba szeretnék hozni ezen ország múltját Rómával, szívesen el is hitték ezt. De az impérium, Romanum nagyszerű terjeszkedése akkor még az idők méhében szunnyadt és Erdély földjére éppen ellenkezőleg messze északkeletről jött népek zúdultak. A Maros völgyében ugyanis megjelenik a Kr. е. VIII. század folyamán az a nép, melynek emlékei határozottan északázsiai lovaspásztorokra vallanak, -—- ez volna tehát az első nomád hullám, amely a Dunatájat elérte. Nagy történelmi jelentőségű mozzanat volt ez ; legyen szabad kissé bővebben kitérni rá. A lovat az ember kétféleképpen kényszerítette szolgálatába. Egyik felhasználási módja az volt, hogy kocsiba fogták és gazdája lakhelye mellett tartották bezárva, hogy mindig kéznél legyen, — mint Elő-Ázsiában már igen régi idők óta. A másik, hogy megülték, s nem zárták istállóba, hanem ménesként terelték, —évszakok szerint szabályszerűen északnak és délnek mozogva előre a kínálkozó legelőkön. Ez a legelőváltás a lovas pásztorkodás életformájának az alapja, meg a lasszó használata, mely képessé tette a lovast, hogy kifogjon a ménesből egy paripát s megfékezze a szilaj állatokat. Az említett emlékcsoport népe alighanem ilyen lovashorda volt : leleteik leltárában lószerszám-veret a legtöbb tárgy, kocsinak nincs nyoma, — még a kerek bronzgyűrűk sem látszanak biztosan kocsibafogott állatok gyeplőkarikáinak. Emellett feltűnik e fémtárgyakon az északázsiai lovaspásztorok leg-1 Tompa Ferenc : A bronzkori kultúra kialakulása Magyarországon (Értekezések a történeti tudományok köréből. A M. Tud. Akadémia II. oszt. kiadv., XXV. k. 7. sz. 1937). — Pál von Patay : Frühbronzezeitliche Kulturen in Ungarn (Dissertationes Pannonicae II. 13. 1938). 9*