Századok – 1939
Történeti irodalom - Hóman Bálint: Szent István. Ism.: Deér József 84
99 TÖRTÉNETI IRODALOM sem tagadhatja meg attól a sokfelé ágazó tevékenységtől, lázas kutató kedvtől és a nemzeti közvélemény alakítása felé forduló hivatástudattól, mely valósággal újjáteremtette a magyar mult háborúelőtti képét. A változás talán sehol sem volt oly radikális, mint éppen a középkori történet terén, ahol az egymásbafonódó analízis és szintézis valósággal új világot teremtett. A kiaknázottnak hitt Árpád-kor csak most vált jelentőségéhez mért igazi nagy nemzeti epochává, anélkül, hogy kutatása megállapodott, a vita elcsendesedett, az igazságkeresés belső tüze elhalványult volna. Bármint ítéljük is meg ennek az egy cél felé törő munkának egyes fázisait, különböző egyéniségű és beállítottságú kutatók kisebb-nagyobb véleménykülönbségeit, abban egyetérthetünk, hogy H. munkássága ennek a tudománytörténeti korszaknak központi jelentőségű mozzanata volt. Oeuvrejének jellegzetessége, hogy nem illeszthető erőszak nélkül az 1919—1939 közé eső időszakba, mert annak igen jelentős, s talán leginkább időálló eredményei a megelőző évtizedre esnek. Az árpádkori társadalomtörténet részletkérdéseivel foglalkozó tanulmányok, a „Magyar pénztörténet" s a „Szent László-kori Gesta Ungarorum" szerzője úgy áll előttünk, mint aki társadalom- és gazdaságtörténeti, valamint a kútfőkritikai kutatásaiban betetőzte és összefoglalta a 90-es évek óta folyó intenzív részletmunka eredményeit. Az egyes zárt kérdéscsoportok szintézisétől az Árpád-kor mint történeti életegész összefoglalásáig jelentékeny utat kellett megtenni. Csak a „Magyar Történet" köteteinek írása során derült ki, hogy mennyi még a megoldatlan kérdés, mennyi e kiaknázottnak hitt korszakban a további részletkutatásra váró probléma s mindezeken túl hányszor kell a történeti ábrázolás teljessége érdekében oly kérdésekkel szemben is állást foglalni, melyek tudományos eszközökkel eldönthetők talán sohasem lesznek. A „Magyar Történet" H.-tól írt kötetei így tehát egyrészt összefoglalásai már meglevő s szinte csak kimondásra váró oly eredményeknek, melyeknek elérésében az oroszlánrész éppen az övé volt, másrészt pedig kísérletei az anyag merőben új s a módosulás minden kockázatát vállaló átrendezésnek. A feladatnak ezt a második részét H. a szellemtörténeti módszer birtokában hajtotta végre s a mű, amit létrehozott, a rendkívüli munkaerőből, széleskörű tudásból és éber metodikai invencióból összetevődő egyéni alkotás összes jegyeit magán viseli. Hatása további kutatásra serkentő, öntudatosító és — ellenmondást kiváltó volt. ,,E mű első kiadása óta — állapítja meg maga H. — fiatal történettudósok, jobbára tanítványaim, hosszú sora foglalkozott, a későbbi korszakról most nem szólva, Szent István királyságával. Ez a bőséges termés, akárcsak az utolsó lustrumban megjelent történeti regények sorozata, okozatilag bizonyára összefügg e mű megjelenésével, de míg a regényírók a kész eredményeket értékesítik irodalmilag, a tudósok az eredmények kiegészítésére, a hiányok pótlására, a tévedések helyreigazítására törekednek." Szent István monográfiájának befejezésében ismét örömmel
