Századok – 1939
Történeti irodalom - Lukinich Imre: A Podmanini Podmaniczky-család oklevéltára. I. k. Ism.: Fügedi Erik 82
TÖRTÉNETI IRODALOM 83 édesanyja, szül. br. Podmaniczky Zsuzsanna emlékét megörökítő és családjának történetével foglalkozó irodalmi munkásság támogatására rendelte. így fogott hozzá L. az Akadémia megbízásából a Podmanini és a vele ezidőszerint össze nem kapcsolható Aszódi és Podmanini Podmaniczky-család történetének megírásához. „A kutató munka közben merült fel az a gondolat, hogy hasznos volna az okleveles anyagot is közzétenni, hogy a nagy körültekintéssel összegyűjtött oklevelek azok számára is hozzáférhetők legyenek, akik nem csupán e család múltja, hanem Trencsén vármegye, az Északnyugati Felföld és általában a magyar mult iránt érdeklődnek." Az így létrejött okmánytár első kötetében háromszáz darab, nagyrészt trencsénmegyei vonatkozású oklevél látott napvilágot. A mű értékét azonban nem annyira maga az okleveles anyag, mint inkább a kiadás teljesen új módszere adja meg. Az egyes okleveleket az előírásos regeszták vezetik be ; bennük a helységek mai magyar nevét kapjuk. A regesta alatt, az oklevél lelőhelyének és esetleges kiadóinak felsorolása után következik maga az oklevélszöveg. Itt is újítás, hogy L. kihagyta a kötetben feleslegesen helyet foglaló formularészeket és a „következik a szokásos felsorolás" szavakkal rövidítette a szöveget. Űgy hisszük, hogy a szövegeket egy kissé még jobban is meg lehetett volna rövidíteni a lényeges részek kára nélkül. Az egységes szövegközlés kévéért maradnak együtt az átírt, vagy beírt oklevelek. Káptalani statuciók parancsa, illetőleg jelentése, amelyeknek eredetije legtöbbször egy darabban maradt ránk, itt is egy szövegben marad, csupán bekezdés jelzi, hogy hol végződik az egyik s hol kezdődik a másik. Természetesen megmarad a két külön regesta is, külön a mandatumé utalással, és külön a jelentésé. A legnagyobb jelentőségű újítás, amellyel L. művében találkozunk, a rendkívül gondos és messzemenő jegyzetelés, amit eddig egy magyar oklevélkiadásban sem találtunk meg. Ez a jegyzetelés a publikációt elsődleges feldolgozás nívójára emeli. Az olvasónak nem kell magának elvégezni az oklevél egyes részeinek magyarázatát, nem kell bibliográfia hiányában könyvtárakban keresnie az irodalmat, mindezt egyszerre megkapja a jegyzetekben. A szerkesztő mentesíti őt a helységek azonosításától és földrajzi helyzetük meghatározásától, családtörténeti összeállítás és nyelvészeti magyarázatok fáradságos munkájától. Hogy ez a jegyzetelés mit jelent egy-egy esetben, arra jellemző példa az 57. sz. oklevél. Ebben a nyitrai káptalan jelenti, hogy amikor királyi parancsra Podmaniczky Lászlót királyi adomány címén be akarta vezetni Lédecz és Mojtin nevű trencsénmegyei helységek birtokába, Magyar Balázs szlavóniai bán és fia nevében Bethlenfalvi Thurzó Teofü ellenmondott. Az ellenmondókat megidézték. A szöveg a fentebbi elvnek megfelelően nem választotta szét a két oklevelet, a mandatumot és jelentést, hanem egyvégtében közű mindkettőt, amint az a káptalani jelentésben található. Ehhez az oklevélhez tizenhét jegyzet járul. A jegyzetek 6*
