Századok – 1939

Szemle - Borotvás-Nagy Sándor: Közgazdasági művelődésünk kezdetei. Ism.: Komoróczy György 376

376 szemle sz.-ban valósult meg teljesen. A Sárvíz szabályozása és a Böhm által javasolt „félreszorító csatorna" munkálatai rendkívül nehézkesen haladtak előre. A század végéig többszöri újrakezdés után is csak a tervek egyes részeit sikerült megvalósítani ; állandó pénz- és munkáshiány, a vármegye és a főurak nemtörődömsége hátráltatta e minden tekintetben hasznos és szükséges munkálatok befejezését. Vácz Elemér (Nyíregyháza). Borotvás-Nagy Sándor : Közgazdasági művelődésünk kezdetei. Budapest 1938. Franklin-Társ. 8° 467 1. — Gazdaságtörténetünk fokozatosan gyarapodó irodalmában Kautz általánosan ismert munkája óta kevés hely jut a közgazdasági elmélet története módszeres és tudományos feldolgozásának. B.-N. munkája ebbe a körbe vág : a gazdasági elméletek fejlődését tárgyalja a magyar közgazdasági élet kezdeteitől egészen a mult század közepéig. Egy ilyen átfogó munkában természetes, ha az anyag értékelésébe tévedések csúsznak, hiszen egyes korok irodalmából nagyon nehéz kiválasztani azt, ami magára a korra jellemző és megkülönböztetni attól, ami csak az író egyéni gondolatvilágába tartozik. B.-N. legtöbbször meg tudja oldani az elkülönítés feladatát. Könyvének egészéről el kell ismernünk, hogy felvilágosító, gazdag adatgyűjtésen és meghatározott elvek szerint, módszeresen felépített tudományos munka. Nem gazdaságtörténelmet, hanem közgazdasági elméletet ír ; ez teszi érthetővé, hogy míg a Ratio Educationis közgazdasági vonatkozásban értékesíthető célkitűzéseiről részletesen beszél, a kor gazdálkodását, magát a gyakorlati életet nem ismerjük meg könyvéből, az idevágó munkákat nem is igen használta. Dicséretreméltó hozzáértéssel értékesíti azonban az 1791-ben kiküldött regnicolaris bizottságok munkálatait. Leggazdagabb könyvében a XIX. század közgazdasági elméleteinek fejtegetése ; úgy látszik, ezzel a korral előszeretettel foglalkozott, mert még a legjelentéktelenebb írók munkáit is ismerteti. Ezzel szemben előfordul, hogy a XVII. és XVIII. századi közgazdasági elméletek és különböző vélemények bemutatása során fontos nevek is kimaradtak ; itt használnia kellett volna a Dóczy—Wellmann—Bakács-féle Bibliographia Oeconomica Hungáriáé I. kötetét. Nagyobb mulasztás az, hogy a szerző értékítéletének mert azzal gyakran találkozunk ! — megalkotása során nem volt figyelemmel a gazdaságtörténelem eredményeire, s így olyan megállapításokat szögezett le, amelyeket a tudományos vizsgálódás már régen megcáfolt. Ilyen tévedése az, hogy a XVI. században nem voltak magyar kereskedők és az egész kereskedelmi élet idegenek kezén volt. Ez a gondolata könyvének egész rendszerébe beleillik, s „a XVIII. századig népünk még nem érte el a kereskedelem kultúrfokát"-féle megállapítások az egész régebbi magyar gazdaságtörténelmi irodalomnak is jellemző mondatai, de a történeti élet valósága ellenmond ennek az elméletnek. Csak végig kell nézni a hazai és a velünk határos külföldi városok vámkönyveit és a vámhivatalok részletes jelentéseit, s azonnal kiderül, hogy a magyar elem jelentős részt vett a kereskedelemben egészen a XVIII. század elejéig. Bizonyos, hogy a „kereskedői készség" nem tartozott a magyarság uralkodó jellemvonásai közé, de Európának nagyon kevés államában veti magát a társadalom minden rétege a kereskedelemre, azzal csak egyes családok foglalkoznak. Sokszor politikai viszonyoknak volt a következménye s nem mindenkor a lelki alkat határozta meg azt, hogy ki lett kereskedő és ki húzódozott attól. A magyarságnak annyira kifejező egyéniségei, mint Bethlen Gábor, I. Rákóczy György, Kemény János stb. maguk