Századok – 1939

Történeti irodalom - Móra; Michael: Die Frage des Zivilprozesses und der Beweislast bei Gratian. Ism.: Murarik Antal 215 - Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász. Ism.: Murarik Antal 215

222 történeti irodalom 222 annak kiegészítésére, megjegyezzük, hogy az orosz nyelvben a npecTöJii. (ejtsd : prisztal) és a szerbben, horvátban a hasonló hangzású npecTOAe illetőleg prijestolje szó, mely az óegyházi szlávban prëstol-nak hangzik, trónt, királyi széket jelent és így könnyen lehetséges, hogy a pristaldus szó jelentése : a trón küldötte, királyi küldött, homo regius, ami nem állana éppen ellentétben azzal, mit a hiteles helyek kialakulásának kezdeteiről Eckhart kutatásai alapján tudunk.) A pristaldus és mellette még az oklevél intézményére tekintettel azonban a szerző tétele akként lenne szabatosítandó, hogy a kötött bizonyítási rendszer a büntető perre vonatkozik és a polgári perre csak abban az esetben, ha (ezek az) anyagi bizonyítóeszközök rendelkezésre nem állanak. A szerző a kötött bizonyítási rendszert és a szabad mérlegelésen alapuló bizonyítási rendszert a jogpolitika serpenyőjére helyezve úgy találja, hogy a szabad bizonyítási rendszer felette kedvez a bírói önkénynek, míg „die germanische Beweisauffassung war ja ein Bollwerk gegen die Gefahr einer Willkürjustiz". Világos okfejtés, mely azonban történetileg némileg ferde megvilágításba kerül. A szerző arra gondol, hogy a római jogban a szabad mérlegelésen alapuló bizonyítás rendszerét felváltotta az úgynevezett cognitio-s eljárás, egy kötött bizonyítási mód, éppen a császári bírói önkény elleni védekezésül. Ami azonban megáll a római jogban, mely már „túljutott" a szabad mérlegelésen alapuló bizonyítási rendszeren, nem mondható el a „germán" jogrendszerekről, melyek még ide el sem jutottak. A röggel való megdobás, az önmegátkozás és általában az istenítéletekre való hivatkozás intézményei sokkal mélyebb és tegyük hozzá, sokkal irracionálisabb gyökérszálakból táplálkoznak, mintsem a bírói önkény elleni védekezés jogpolitikai törekvéséből. A kánoni perjog bizonyítási joga a kétféle bizonyítási rendszer olyan szintézise, mely önállót, újat jelent. Gratianus elvileg a római jog vádelviségének álláspontjára helyezkedik, noha ismeri a purgatiót is. A purgatiót azonban igyekszik jogtudományi konstrukciójában azonosítani az exceptioval az „accusatus non negationem sed exceptionem probare debet" rabulisztikus formula segélyével. Az egyházi bizonyítási jog szerint elvileg a vádlónak kellett vádját bizonyítania. Ha ez sikerült, akkor a bizonyítás és vele a per a vádlott terhére már el is dült : a vádlott részéről purgatiónak helye nem volt. (Római jogi gondolat.) Ha azonban a vád nem, vagy legalábbis nem kellőképen nyert bizonyítást, ebből még nem következett (s itt az eltérés a római jogtól !) a „reus absolvitur"-konkluzió, hanem ez esetben a vádlott köteles (s nemcsak jogosult) volt tisztítóesküt letenni. Ha ezt nem tette le, még a vád bizonyítatlansága esetén is elítéltetett, tehát „bizonyítékok híján való felmentés" alkalmazást nem nyerhetett. Az egész munkára oly jellemző éleselméjűséggel állapítja meg a szerző erről a kánoni bizonyítási rendszerről, hogy a purgáció az egyházi jogban valójában már nem kötött bizonyítási mód, nem irracionális valami, mert hiszen helye csak akkor van, ha a bíró a vád tény b i ζ onyí ték a i t szabadon mérlegelve, azokat bűnös-