Századok – 1939

Történeti irodalom - Móra; Michael: Die Frage des Zivilprozesses und der Beweislast bei Gratian. Ism.: Murarik Antal 215 - Móra Mihály: Magister Gratianus mint perjogász. Ism.: Murarik Antal 215

218 történeti irodalom 218 A Decretumban foglalt jogszabályok közül még fokozottabb rendszertelenségükkel a perjogi szabályok tűnnek ki : Gratianus nem volt jogász, a per joggal csak nem tudott megbirkózni. Ε káoszból azonban szembeötlik, hogy Gratianus perjogi tételei elsősorban a büntető eljárásjogot, nevezetesen a római accusatiós pert tartják szem előtt. Ez az irodalom álláspontja is. M. ezzel szemben felveti a kérdést, hogy vájjon ismeri-e a Magister egyáltalában a polgári eljárásjogot is, melyet a szerző itt — helyesen — tágabb értelemben vesz, értve alatta általában a nem büntető, illetőleg fegyelmi jellegű eljárási szabályokat. Hazai irodalmunkban már Wenzel rámutatott arra és a szerző nézete is az, hogy a büntető és polgári per csak a legújabb korban határolódott el teljes élességgel. Gratianusnál is megtalálható az a nagyban-egészben egységes eljárásjog, melyet a szerző nem rossz szóval Einprozesssystem-nek nevez. Viszont ebben az egységes eljárásban, mely elsősorban mégis a büntető eljárás, a vádper köntösébe öltözik, megjelennek már olyan elemek, melyek határozottan bizonyítják, hogy a Magister a polgári perre is gondolt, annak szabályait is adni akarta. így procurator alkalmazását csak ,,in causis civilibus" engedi meg. Az eljárásjogi különbözőségnek e tényét mivel sem gyengíti — mint M. helyesen megállapítja — az a körülmény, hogy a polgári per felperesét helytelen terminológiával accusatornak nevezi a jogászilag rosszul képzett Magister. Nem győz meg azonban az a másik, e tétel támogatását szolgáló Gratianus-idézet, mely szerint „clericus ad publica iudicia nec in civili, nec in criminali causa est procedendus". A Magister ugyanis itt nem kétféle eljárásról, hanem csak kétféle causa-ról beszél s éppen az Einprozessystem mellett nagyon is elképzelhető, hogy mind a causae civiles, mind a causae criminales ugyanazon eljárásjogi szabályok szerint tárgyaltattak. Még kevésbbé áll meg az a további érve, mely szerint semmi sem mutatja jobban, hogy a Magister a „polgári perre is gondolt, mint az a körülmény, hogy a választott bírói intézményt is tárgyalja". A középkori jogra t. i. nem áll meg a mai jogelméleti és római jogi tantétel, mely szerint választott bírói, arbitrarius ítélkezésnek büntető ügyekben helye nincs. Különben is az anyagi büntetőjog egyik leghosszabb életű fázisában, a kompozicionális büntetőjog korában felette nehéz lenne megvonni akárcsak körülbelül is ahatárt egyfelől a bűncselekmény megtorlásaként, azaz büntetésként kiszabott kompozíció, másfelől a — mai szóval szólva — „magánjogi deliktumért" megállapított kártérítési kötelezettség között. Annak dokumentálására továbbá, hogy a Magister ismerte a polgári eljárást, a szerző a Decretuin házassági perjogára mint laikusok közötti polgári perre hivatkozik. Igen-igen erős tágítást jelent azonban a polgári eljárás fogalmán — bár a szerző önellenmondásba nem esik ! — ha a középkori, kánoni házassági pert is polgári pernek akarjuk tekinteni. A Gratianus által tanított házassági köteléki anyagi jog természetével ellenkeznék a házas-