Századok – 1939

Történeti irodalom - Brelich; Angelo: Aspetti della morte nelle iscrizioni sepolcrali dell'Impero Romano. Ism.: Nagy Tibor 205

történeti irodalom 205 Helyesen emeli ki ezzel kapcsolatban a szerző (24. 1.), hogy a római uralom századaiban is hogyan szövik át a valóságnak megfelelő adatokat régi theoriákkal, pl. a hippokratesi tanítással, amely többek között a hideg északot és a harci vitézséget egymástól elválaszthatatlannak tekintette. Ehhez az északhoz tartozott Pannónia is. Az August.us-kori irodalomtól kezdve költőknél épúgy (24—28. 1.), mint filozófusoknál, történetíróknál, geográfusoknál (28—33. 1.) végigvonul ez a közhely. Az oikumené szélén lakó népek idealizált képe helyébe kirajzolódik az itt élők nyomorúsága. Ebben a szellemben ír többek között Seneca (De Providentia 4, 12) s vele egyezően két századdal később Dio Cassius (XLIX. 36, 2). Örök tél (perpétua hiems) borítja ezt tájat, a bennszülöttek csak nagynehezen tudják élelmüket megszerezni, lakóházaik nincsenek stb. A frigida lóca, lakói, s következőleg feroces. A régi topika szívósságát semmi sem mutatja jobban, mint amikor egy pannóniai helytartó sem tud hatása alól szabadulni ! S ezt a stereotip képet kapjuk tartományunkról Pliniusnál, Ammianusnál, s mondhatni minden egyes írónál, aki csak említést tesz Pannoniáról (28. s köv. 1.). Helyesnek kell tehát elfogadnunk B. végső konklúzióját (43. 1.), hogy a Magyarországra vonatkozó néprajzi és földrajzi irodalomban a Hekataios—Herodotosig terjedő korszak a legfontosabb. A későbbiek — talán Agrippât és Pliniust kivéve — jórészt már csak sablonos irodalmi formákat ismételnek. A kereszténység sem változtatott ezen a helyzeten s mint B. példáiból (44. Í.) látjuk, ebben is antik nyomokat követett. Az alapos munka használatát szerző- és névmutató könnyíti meg. Az antik vallástörténet problémakörébe vezet Brelich Angelo szuggesztív dolgozata a halálszemlélet különböző formáiról. Az élet és a halál mint két egymással szembenálló valóság (5—32. 1.), a halál „dionysosi" és „filozofikus" szemlélete (33—53, ill. 54—65. 1.), a halotti kultusz és annak felfokozása, a halott „heroizálása" (66—75. 1.), végül az antik ember hallhatatlanság-ideáljának vallásos alapjai : ezekben lehet visszaadni egészen vázlatosan B. tanulmányának tartalmát. Mert B. munkája azok közé tartozik, amelyek a bennük felvetett és tárgyalt problémák gazdagsága és sokoldalúsága miatt csak nehezen mutathatók be pár sorban. A szerző, a római birodalom sírfelirataira támaszkodva, mesteri módon vázolja fel az antik ember előtt jelentkező halál ezer arcát. Mint kérlelhetetlen ellenséget, amely elrabolja az élőt a fény, a világosság birodalmából és lehúzza az alvilágba, mely mint sötét, hallgatag, folyóktól határolt szomorú hely : a negatívumok birodalma (16. 1.). Majd az impia mors rapiens (Carmina Epigraphica 420) valóságával szemben mint felszabadítót, amely felold az élet nehézségei, a szeszélyes Fortuna és a csalóka Spes hatalma alól. Fontosak a halottkultusz kialakulását érintő fejtegetések (66. s köv. 1.). A szerző helyesen utasítja itt el Rohde és iskolája felfogását, amely a régebbi valláspsychológiában más vonatkozásokban is nagy szerepet játszó félelemérzést vette fel alapul. B. lehetségesnek tartja, hogy a kultusz