Századok – 1939

Történeti irodalom - Szentpétery Imre ld. Emlékkönyv ... születése hatvanadik évfordulójának ünnepére 188

194 történeti irodalom 194 tonosság az állandóan változó elöljárói testületben. Az elöljáróság szabályozza a község élete folyását, viseli szivén a lakosság anyagi és szellemi sorsát, simítja el az ellentéteket ; előtte kötik az adásvételi szerződéseket. A községi igazgatás, ha talán nem is mutat élesen elhatároló különbségeket, az ország egyes vidékein sajátos, helyi igazodású színeződést vehetett fel. A régi magyar életnek tehát lemérhetetlen kincsei rejtőznek az ilyen községi jegyzőkönyvekben. Talán feleslegesnek is látszik hangsúlyozni, hogy mennyire időszerű volna intézményes védelmükről gondoskodni. Egyrészük már megsemmisült, és a mai levéltári viszonyok mellett tovább pusztulnak, pedig veszteségük pótolhatatlan, mert pl. a legtöbb esetről nem adtak ki külön írást, csak a jegyzőkönyvbe bevezetve őrizték meg a feledéstől. A levéltárak kialakulásával, elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó levéltártudományt két cikk képviseli, a rendi levéltárügy történetéből választott tárggyal. Nyers Lajos tanulmánya (A piarista levéltárügy és rendtörténetírás) két szorosan össze nem tartozó tárgykört vázol fel. Spilka L. Tibor cikke, egy készülő nagyobb tanulmány részlete (A jászóvári prépostság hiteleshelyi levéltárának „B" jelzetű protocolluma), érdekesen mutatja a levéltárról a mult században keletkezett új felfogás jelentkezését. Ε szerint a levéltárnak nemcsak az ad létjogot, hogy birtok- és egyéb jogokat biztosító iratokat őriz, hanem megbecsülik, mert benne a mult élet közvetítőjét látják. Ez a történeti szempont a XIX. században a központi hatóságoknál is kezd érvényesülni, és megmenti a folyó ügymenet számára értéküket veszítő, de történeti szempontból becsesnek ítélt iratdarabokat a megsemmisítéstől. Mallyó József premontrei kanonokban már ez a felfogás él, amikor „ritkaságuk" és „régiségük" miatt fontosnak tekintett középkori darabokkal megsokszorozza a hiteleshely működése során létrejött írásos anyagot, sőt igyekszik családi levéltárakat is letétbe helyeztetni és a regisztraturából kiment darabokat visszaszerezni (!). Levéltártörténeti irodalmunk nagyon szegény az olyan munkákban, amelyek a levéltárak kezelőinek, a levéltárnokoknak működésével, életével ismertetnének meg, pedig ezekből sokszor érdekes kultúrtörténeti képek elevenednének meg. A többi tanulmányok már távolabb esnek a Szentpéterv által művelt vagy irányított tudásterületektől. Az Emlékkönyv természete nem is kívánhatta azoktól, akik a történettudomány szétosztott birodalmában egészen más tárgykörökbe mélyedtek el, hogy alkalomszerűen a segédtudományokból vállaljanak, munkájukhoz mérve, idegen és távolálló feladatot. De csaknem mindenütt értékesítik azt, amit a történelem segédtudományaiból megtanultak : azokat az alapismereteket, amelyek nélkül nem lehet hozzáfogni a történetfolyamat megismeréséhez-megelevenítéséhez. Azt is mindenhová magukkal vihették Szentpétery professzortól, hogy a történetíró megállapításaiért, még ha önmagukért valók is, és nem is kelnek nyomukban jelenformák> nagy indítások, lelkiismeretének tartozik.