Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

TÖRTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 151 tapasztalható jelentkezése is. A generációkon át megszokott családi életformák, foglalatosságok között a jogi helyzet is csak a kondíció formájának tűnik fel. Az egymás mellett élő rabszolgák állapota is lényegesen különbözőnek, életformájuk, foglalatosságuk szerint. Rabszolga és szabad állapota viszont közeledhet egymáshoz, e szemlélet elmossa a jogkülönbségek élét. A földesuraság is csak mint jelenlévő életforma szerepel, ha távol van, régi megbízottja, tisztviselője válik a maga személyies foglalatosságával, teljes életformáival a közeli együttes fejévé. Más kultúrszerkezetnél, úgy látszik, a formák izmos érvényesülését inkább elmosta az okszerű egyesülésnek bizonyos lehetősége. Ügy látszik, az antik racionális szerkezet érthetetlenné vált „alaprajza" apró részletekbe menően tagolta a társadaloméletet. Nemcsak a jogállapotok, hanem minden más struktúrelem is, maguk a szavak, fogalmak is így hatnak, mihelyt nem kezeltetik őket értelemszerű eszközökként. Racionális kapcsolódásuk helyett önmagukban megálló formákká lesznek, hogy megjelenésükkel a beszédben, mesében, szokásban, szertartásban az élet irracionális megsejtését szolgálják. Az antik kultúra, épp azért, mert racionális volt, könnyen és bőségesen beszélt ; ami nála futó gondolatkapcsolódás, annak szétesett anyagias formái most irracionális szimbólumokként szerepelhettek a gondolkodásban. Ami ott konvenció, az itt, szétesett részleteiben, mélységes sejtelem. Az embernek még gesztusa, mosolya is más lett, mint az antik vagy orientális emberé. Ilyen aránylag gazdag felszerelkedés okozhatta, hogy a mindennapos élet kicsiny személyies formái határozottan kialakulhattak és a társadalmasodás új alapjaivá válhattak. Ilyen alapokon a városiasság lett, az emberek okszerű viszonyulásaival, a formaszegény életmód, racionális szürkeség a változatos természetbe helyezett vidéki élettel szemben. A barbárok — Dopsch kimutatja — beköltöztek az antik falak közé, generációk multán mégis fű nőtte be azok omladékait. A. puszta ösztönösség igyekszik a csoportosulásra, primitív népek nagy városfalvakat alakítanak ; az életformák uralma a természet változatosságában való elhelyezkedést teszi vonzóvá. „Süllyedés", s mégis mély fejlődés alapja. Minden lakóhely más és más igazodásra késztet, sajátos természeti tényei a foglalatosság sajátos formáinak, módszereinek kiképzésére. Az évről-évre, generációról-generációra itt bajlódó ember, minden szokott napirendjével s mozdulatával, az anyaggal-elbánás módszereivel, szilárd képletként szerepel a közösségben. Tulajdonképen maguk a formák,