Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 137

Történelem és szociológia. II. közlemény. A szociológusnak tehát fogalmilag élesen el kell különítenie a formákat, amelyek által az emberi életek a társadalomban egymáshoz igazodnak, magától az élettől, ami a formák szerkezetében folyik. A valóságban lehetetlenség' ez az elkülönítés, hiszen már a belső lelki élményben is mindig van valami tendencia a formához, az anyaghoz való kapcsolódásra. De éppen az a társadalomfejlődés alapvető problémája, hogy az' örök embeii életből mily mélységeket tud felemelni a magasabb kultúi szerkezetbe, a kifejezésformák közvetítésével. Az állat is igazodik a külvilághoz, az emberénél is finomabb ösztönökkel mozog benne. Némely állat jeladással is érintkezik táisaival. Némelyik eszközként is használja a tárgyakat ; sőt pl. a méh, a hangya „tervszerű" együttműködéssel is tevékenykedik. Az állati társadalmak mégsem fejlődésképesek. A szociológia számára elég annyi, hogy az állatban mindig, még a bonyolultabb kooperáció minden pillanatában is, ellenállhatatlan vitalitás dolgozik, a létfenntartás ösztönének kíméletlen kielégülése. Bármiként is nyúl az „eszközhöz", máris mindjárt győzedelmeskedik az élet az anyaghoz való kapcsolódáson. Az eszközt magába ragad ja az állati élet, mint ahogyan felfalja az eléje került táplálékot is. Ha hangot, jelt is ad az érintkezés céljaira, úgy ez is csupán a vitális szükséglet pillánál át kíséii, s azzal együtt múlik is el. Semmi objektív foima, strukturális elem sem állítja meg a lobogó-iemegő életcsztönt érvényesüléséten. Az ember nemcsak a külvilágot tudja tárgyként kezelni, hanem szinte tái gyakká tudja 1 enni a maga belső élményeit is. Igazi újat-alkoiás ez, gazdagítása a teimészettől adott külvilágnak, ·— mint azt az „objektív szellem" elméletéből is tudjuk. Ha pl. a külső táigyak egy fajtáját a „kő" fogalmával fejezzük ki, nem a kőnek adunk nevet, hanem az emberi élet sokféle viszonyulását a „kőhöz" tesszük tárggyá a