Századok – 1939
Szemle - Wiek Béla: Kassa régi síremlékei; XIV–XVIII. század. Ism.: Kampis Antal 128
128 SZEMLE tudják választani a felfogásukhoz alkalmazkodó megállapításokat. Baross gazdaságpolitikájáról ők írnak először ily teljességgel s ügyes adatösszeállítással. Általában nagyon sikerült tanulmánynak kell tartanunk Baross életrajzát, különösen első fejezetét, mely a kor általános gazdasági szerkezetét ismerteti. Egyes bírálatoknak az a vádja, hogy Barossból liberális egyéniséget „csináltak", már csak azért sem állja meg a helyét, mert az a kor valóban a liberalizmus kora volt. Komoróczy György. Bedy Yince : A győregyházmegyei papnevelés története. (Győregyházmegye múltjából, II.) Győr, 1937. 8° V, 446 1. — A papnevelés történetének ismerete nem csupán az intézmény külső történetének szempontjából fontos, hanem ezúton juthatunk el a legbiztosabban a papság szellemi szintjének, általában az egyházban uralkodó szellemi áramlatoknak a megismeréséhez is. B. munkája ebből a szempontból nagyon jó szolgálatokat tesz a magyar történettudománynak. Egyébként is szinte minden vonatkozásban teljesen kimeríti témáját. Szorgos levéltári kutatásokkal a középkori győri káptalani iskola történetét, valamint a külföldi iskolák középkori győri theológiai hallgatóinak életrajzi adatait is sikerült jelentékenyen kibővítenie. A mai értelemben vett papnevelést a trienti zsinat rendelte el, s ennek nyomán alapították nálunk is a XVII—XVIII. század folyamán a legtöbb papnevelő intézótet. Ezek szervezete két részre tagozódik ma is, a theológiai oktatást ellátó főiskolára és a papnevelő munkát végző szemináriumra. A kettő szervezése nem esik egy időre, a győri papnevelő intézetet 1627-ben alapította Dallos Miklós püspök, míg a hittudományi főiskola csak 1790-ben kezdte meg működését. Addig a szeminárium növendékei vagy világi iskolákhoz tagozva végezték tanulmányaikat, vagy pedig szerzetesek (bencések, domonkosok, kegyesrendiek, jezsuiták) tanították őket. B. rendkívül gazdag anyagot gyűjtött össze a papnevelő intézet anyagi vonatkozásainak történetére is. Viszont aránylag röviden tárgyalja a használt theológiai tankönyveket. Anyagának rendszerezése is kissé nehézkes és bonyolult, ami azután ismétlésekre ad alkalmat. Különösen a további kutatások szempontjából fontos életrajzi adatokat kellett volna világosabban csoportosítani, pl. Géfin Gyula szombathelyi egyházmegye-történetének biografikus szempontból nagyon jó részét véve mintául. De B. munkája így is nagyon becses, nemcsak rendkívül gazdag anyagánál fogva, hanem azért is, mert világos képet ad egy püspöki papnevelő és hittudományi főiskola külső és belső életéről. Érdekes összehasonlítani a B. munkájában foglaltakat azzal, amit a Pannonhalmi Rendtörténet hasonló alapossággal a bencés theológiai oktatásról és a növendékek neveléséről ír. Tóth László. Wiek Béla: Kassa régi síremlékei, XIV—XVIII. század. Kosice, 1933. Szent Erzsébet ny. 8° 1601., 27 kép. — A szerző Kassa városának átfogó és érzékeny figyelmű krónikása. Méhszorgalommal és eléggé meg nem becsülhető kitartással foglalja össze a város történetének szétszórt, vagy rejtett adatmorzsáit s avatott érzékkel rendszeresíti ezeket olyan egésszé, mely nemcsak meglepő és új képet rajzol magáról a közölt anyagról, hanem a továbbépítésre, gondolattársításra is igen sok alkalmat ad. Kassa egyike azoknak a magyar városoknak, melyek az elmúlt időkből a síremlékeknek nagyon hosszú és egymással szorosan összefüggő sorát őrizték meg. Ezek a síremlékek nemcsak a kor polgári ízlését, nemcsak a város művészeinek értékszintjét, kézi készültségét és az uralkodó stílus világában való tájékozódását tükrözik, de önmagukban is fontos dokumentumai Kassa gazdasági,
