Századok – 1939
Történeti irodalom - Karpat; Jozef: Corona Regni Hungariae v dobe árpádovskej. Ism.: Murarik Antal 87
89 TÖRTÉNETI IRODALOM módnak rációját öncélúságán kívül másban is keresni, azt hisszük, önellenmondásnak vagy legalább is anachronismusnak hatna. Végül és különösen indokolt itt e módszer azért, mert nem jogforrás értelmezéséről van szó s így a jogtudományi szempont nem kell, hogy érvényesüljön. A koronaeszme ugyanis nem jogintézmény, nem is jogelv, hanem politikai, államtani szemléleti mód s csak a jog és állam részbeni azonossága teszi egyben jogszemléleti móddá is, tehát legfeljebb közjogi fikció s mint ilyen — a múltra vonatkoztatva — nem is a jogtörténetet, hanem a jogtudománytörténetet érdekli. Mikor pedig K. e jogtudomány történeti kérdésben alapossággal, rendszerességgel és mély szempontok felvetésével alkalmazta a filológiai módszert, munkásságával bizonyára utat mutat az utána következő szentkoronaelmélet -kutatók számára. Ε filológiai módszer eredményeként állapítja meg a koronaeszme tartalmát az Árpád-korban : ,,A koronaeszme nem jelenik meg következetesen azonos jelentéstartalommal. Ha még emellett azt a lehetőséget is tekintetbe vesszük, hogy sokszor stiláris tautológiával állunk szemben, akkor a koronaeszme a rex és a regnum közötti, azokkal kollízióban álló fogalom, mely azonban inkább a rex fogalmához hajlik. Végeredményben azonban mindkettőtől különbözik és a királyi hivatalt, méltóságot jelenti eszmei teljességében, mindinkább elszakadva az egyes királyok személyétől és fokról-fokra közelebb jutva a regnum mint államhatalom fogalmához." (70. 1.) A koronaeszme története mint eszmetörténeti kérdés jellegzetesen szellemtörténeti probléma. Máshelyt rámutattunk arra, hogy a jogélet történeti vizsgálatában a szellemi kultúra termékeinek vizsgálata csak kultúrkörök jogtörténetének alakjában történhetik helyesen, teljesen.1 K. munkája e módszertani követelménynek mindenben eleget tesz, amikor szépen megírt fejezetében ismerteti a környező államokban megjelenő koronaeszmét és megvilágítja e koronaeszméknek a miénkhez való viszonyát. Igaz, hogy e vonatkozásban csak irodalmi áttekintést ad, de ezt olyan alapossággal teszi, hogy őszinte tiszteletet érdemel. Áll ez különösen a magyar szakirodalom ismeretére. Ezután sorra veszi a többi nemzet jogtörténetének vonatkozó irodalmát és a koronaeszme tekintetében az alábbi eredményeket veszi át. Ami a francia jogfejlődést illeti, ott K. szerint korán megjelenik a koronaeszme. Megjegyezzük, hogy Kiiment prágai jogtörténész szóbeli közlése szerint a XIV. sz.-eleji francia források nem használják a corona (couronne) szót átvitt értelemben, viszont Degré Alajos közlése szerint a Valois-ház idejében, a XIV. sz. második felében kelt oklevelek között előfordul a corona a regnum szinonimájaként. Sehreuer munkája a francia koronázás jogi alapeszméiről már a IX. sz.-ban megállapíthatónak 1 Murarik A. : Szláv és magyar jogtörténet (Budapest 1937) 6—7. 1. ; u. az : Az ősiség alapintézményeinek eredete (Budapest 1938) 214. 1.