Századok – 1938

Történelmi irodalom - Somogyi Ferenc: Végrendelkezés nemesi magánjogunk szerint 1000-től 1715-ig. Ism.: Eckhart Ferenc 80

81 TÖRTÉNETI IRODALOM téséről szóló összefoglaló cikke kivételével az 1870-es évekből valók. Ha megnézte volna a K. Koranyinak az öröklési jogról szóló kitűnő munkájában1

foglalt könyvészetet, úgy láthatta volna, hogy milyen szép, újabb irodalma van kérdésének. Pedig Korányi lengyel könyvének lefordításáért az előszóban köszönetet is mond. Elég itt csak A. Schultze több munkájára utalnom, amelyek közül a legfontosabbal Murarik Antal cikkében e folyóirat hasábjain is találkozhatott volna. (1934. évf. 503. 1.) A megfelelő irodalom ismeretében nem tartana „szakíróinkkal" szemben olyan sokat arról a felfedezéséről, hogy „a végrendelkezés forrása tulajdonképen a hit". (17. 1.) Nem is kockáztatná meg azt az állítást, amely szerint az egyház részére történő rendelkezések alapj 81 äZ ft gondolat, „hogy Isten akaratából nincs fiutód, a földi javak tehát csakis kegyes célokat szolgálhatnak, az egyházra szállhatnak, mert hiszen ha Isten akarata nem ez lett volna, akkor nem fosztotta volna meg a végrendelkezőt az utódok örömétől". (39. 1.) A végrendelkezési jog első korszakában (1000—1222) Szent István törvényéből (II. 5.) indul ki és elfogadja Kérészy Zoltán egy vitairatába foglalt véleményét, hogy abban első királyunk „a nemeseknek úgy szállás-, mint adomány birtokaikról való szabad rendelkezés jogát biztosítja akár élők között, akár halál esetére."2

Bizonyára kétségei támadtak volna szerzőnek e nézet átvételénél, ha ismerte volna Váczy Péternek és Murarik Antalnak e törvényre vonatkozó, ebben a folyóiratban megjelent cikkeit (1932, 369. 1. ; 1934, 497. 1.). S. maga is először kissé soknak tartja ezt a túlnagy szabadságot és hozzáfűzi Kérészy átvett állításához : „ez a biztosítás még nem történik meg nyíltan és teljes határozottsággal", mert „az egyéni birtoklás jogát is csak Szent István hozta be s így csak a XII—XIII. században jut nagyobb érvényesüléshez". (34. 1.) A végrendelkezési képességhez, mint elismeri, mindenkor elengedhetetlenül szükséges fiutódok hiánya. Ez tehát már lényeges megszorítása a szentistváni szabadságnak. Elismeri aztán azt is, hogy a rokonok beleegyezése is kell; ennek „szükségessége főleg a korszak elején különben kétségtelennek látszik". (46. 1.) Majd szintén „kétségtelen igazságként" fogadja el Holub Józsefnek azt a megállapítását, hogy „az összes ilynemű rendelkezések királyi engedéllyel és beleegyezéssel történtek". (47. 1.) Mindez helyes, de tökéletesen ellenkezik a szabad rendelkezés előbb hangoztatott elvével. Szerző tehát önmagát, illetőleg Kérészyt cáfolja meg. Azért mégis azt az állításomat hibáztatja, hogy a királynak le kellett mondani öröklési jogáról ahhoz, hogy a deficiens hagyományozhassa birtokát.3

Ugyan minő más értelme 1 Podstawy sredniowiecznego prawa spadkowego. (Lwów 1930.) 2 Hűbéri eszmék és magyar jogfejlődés. (Észrevételek Eckhart Ferencnek „Jog és alkotmánytörténet" című dolgozatára.) Budapest 1931, 18. 1. 3 A magyar történetírás új útjai c. műben, 289. 1. Századok 1938, I—III. 6