Századok – 1938

Történelmi irodalom - Fekete-Nagy Antal: A Szepesség területi és társadalmi kialakulása. Ism.: Kring Miklós 72

75 TÖRTÉNETI IRODALOM a németség és a lengyel szlávság. Az idevágó történeti irodalom sokat foglalkozott az ottani németekkel. Bevándorlásukat II. Géza korára tette, önkormányzatuk eredetét pedig a huszonnégy királyi városi plébános fraternitásában (XIII. század közepe) kereste. F. analysise mind a bevándorlás módja és ideje, mind pedig az autonómia kérdésében lényegesen módosította ezeket az állításokat. Szerinte ugyanis a szepesi németség önkormányzatának alapját nem az egyházi jellegű szövetkezésben kell keresnünk, hanem világi szervezetükben. Bár nyelvészeti, jogi, településtörténeti meggondolásokra támaszkodó vizsgálatai nem tudták egészen pontosan tisztázni a szepesi németek betelepülésének körülményeit, fejtegetései nyomán annyit kétségtelennek lehet elfogadnunk, hogy nem egyszerre és nem is egy vidékről származtak el hozzánk. Nagyobb tömegben a tatárjárás után vándoroltak be a Szepességbe, amelyet a magyar középkornak ez a nagy katasztrófája szintén erősen sújtott. A bevándoroltak zömének őshazája Szászország (nem véletlen tehát a szász elnevezés), a tatárjárás után bejötteké pedig Galícia volt. A szláv népelemekkel viszonylag keveset foglalkozik a monográfia. Bevándorlásuk kora nem határozható meg, csak az látszik bizonyosnak, hogy a szlávok (itt nem a lengyelekről van szó) semmiképen sem tekinthetők a Szepesség őslakosságának. F. módszerére, amellyel igyekszik hű maradni a tárgyalt korszakhoz és kerülni a kortól idegen szempontoknak vizsgálódásaiba való belevegyítését, igen jellemző, hogy a szlávokkal külön fejezetben nem foglalkozik. Ennek csak részben szolgál ugyanis magyarázatul, hogy a Szepesség kialakulása idején a szlávság nem volt számottevő elem. Abban a korban, amelyben a történések sorát nem annyira nemzetiségi, mint inkább jogi és társadalmi-gazdasági erők hajtották, a szlávokkal mint a várispánság keretében más nemzetiségű népelemekkel azonos jogi, gazdasági és társadalmi szinten élő néppel külön fejezetben foglalkozni, célját tévesztett eljárás lett volna. Azt, hogy a szerző a magyar eredetű lándzsásoknak, a jobbára német nevű aranyadóknak (XIII. századi szabad telepesbérlők, akiket 1330-tól nemeseknek neveznek) és az önálló közigazgatással rendelkező szászoknak nagyobb teret juttatott munkájában, legfőképen ezeknek a népelemeknek különleges jogi, illetőleg társadalmi helyzete okolja meg. F. könyve három nagyobb részre oszlik. Az első részben a Szepesség területi kialakulását általánosságban vázolja, a másodikban egyenként vizsgálja a községeket, igyekezve megállapítani alapításuk idejét, lakosságuk nemzetiségét s azt, hogy kinek vagy minő testületnek, illetőleg közületnek birtokán feküdt a telep. A harmadik részben a Szepesség társadalmi tagozódását tisztázza. A mű legsikerültebb részének a társadalomtörténeti fejtegetéseket tartjuk. Űj eredményeinek legnagyobb részéhez (a település-és nemzetiségtörténet kérdéseiben is) társadalomtörténeti megfigyelések és módszerek alkalmazásával jutott el. Különösen kiemelkedik a lándzsásnemesség társadalmi és gazdasági helyzeté-