Századok – 1938

Pótfüzet - KOSÁRY DOMOKOS: Magyar és francia külpolitika 1848–49-ben 642

650 KOSÁR Y DOMOKOS [88] képviseltük legerősebben Európa e részén. Együttéreztünk az olasz mozgalommal s vonakodtunk még papíron is segélyt adni ellene, holott ennek feltételekhez kötése vagy megtagadása az alkotmány szerint módunkban nem állt. Ügyünk közös volt az elnyomott lengyelekével s az analóg, germánorosz közti helyzetből fakadó magatartás ekkor a zsarnokság elleni szabadságküzdelemnek neveztetett. Hittünk Ausztria közeli felbomlásában s abban, hogy politikai gondolkozásunk hasonló volta egymagában közel hozza egymáshoz a magyar s a francia érdekeket. Beöthy Ödön 1849 tavaszán írta Kossuthnak egy külpolitikai fejtegetésben „Hazánk földterületi fekvésénél fogva Európa keletéhez tartozik. Mindaz tehát, ami keleti Európát közel- vagy távolról érdekli, érdekel bennünket". Ε felismeréshez pedig nagy optimizmussal teszi hozzá : „Franciaországhoz a respublikái irány egy lépéssel még közelebb vitt". Holott ez csak elvileg, „világnézetileg" volt úgy, a valóságban a függetlenség kimondásával csak távolabb jutottunk a Monarchia egységét védő 48-as francia (s éppígy az angol) politikától. Franciaország, melyet belső válsága is lefoglalt, kitartott konzervatív gyakorlata mellett, míg a szabadságharc, magyar formában, kiállott azon népszerű demokrata irány mellé, melynek keresztülvitelére maga a francia kormány sem vállalkozott. A magyar kormányt az egykorú, Európában dinamikus erővel szétterjedő elvek vezették, melyekben mélyen hitt, s nem volt sem tapasztalata, sem elég értesülése, hogy meglássa r e forró igék mögött, mint mindig, európai hatalmi érdekek működnek, melyekkel nem számolva el kell buknia a legnagyszerűbb idealizmusnak is. A szabadságeszme szolidaritása gyengébbnek bizonyult az államraison európai gyakorlatánál. Kossuth egy 1863-i kiáltványa e keserű felismerést így fejezte ki : Európa bűne volt a bukás ! A bécsi francia követ állandóan a Monarchia egységén aggódott, ő is látta, hogy a birodalom igen különböző elemekből tevődik egybe, melyeket csak a dinasztia tart össze. Ausztria mellett elfoglalt álláspontja azonban egyáltalán nem gátolta meg abban, hogy a Monarchia magas vezetéséről lesújtó véleménye legyen. A szükséges reformokról írva jegyzi meg március 22-én : „Azt lehet mondani, hogy az állam vezetői az egyedüliek itt, akik nem voltak tisztában a szükségletekkel s azzal, hogy ezeknek eleget is kell tenni". Néhány nap múlva jelenti, hogy Batthyány igen elégedetlen az udvar eljárásával, melynek ingatag volta már a jóhiszemű-1 Óváry—Avary : Háborús felelősség (1931) II. 116—120. 1.