Századok – 1938

Szemle - Petit; Maxime: Histoire de France. La Troisieme République. Ism.: Benda Kálmán 549

550 SZEMLE a részletek mellőzésével. „Mintha egy régi antik köztársaság életét kutatnám — írja —, úgy igyekszem kortársaimat is jellemezni" — és sikerül is tárgyilagosságát velük szemben végig megtartania. A köztársaság születését az 1870-i katonai vereségtől számítja, előtte még nyomát is alig látja feléje irányuló vágynak. Az új államforma megalapítója Thiers, aki megveti a népet és hirdeti, hogy annak csak parancsolni kell, a kormányzásba beengedni nem szabad. Utóda, Jules Simon szintén konzervatív köztársasági s így magyarázható, hogy az új köztársaság berendezkedésében valójában „alkotmányos monarchia, amelyben a királyt a köztársasági elnök helyettesíti." A Boulangismusban csak epizódot lát, egy megjelenési formáját annak az örökös nyughatatlanságnak, ami a III. köztársaság egész életét jellemzi és ami a Panama-botrányban, vagy a „Dreyfus körüli forradalomban" is megnyilatkozott. B. leírásában az eszmék, elvek, ellentétek, valamint a szembenálló politikusok pompás jellemzéssel bontakoznak ki előttünk, de a parlamenti életen, a közvélemény politikai állásfoglalásán kívül (pl. a Dreyfusiigyben) jóformán semmi másra sem tér ki. A gazdasági élet, a társadalom rétegeinek jollemzése, az életszínvonal megrajzolása nagyon hiányos, a művészetekről, az irodalmi vagy a tudományos életről is csak elejtett megjegyzéseket találunk. A képviselőházat mintegy elszakítja a nemzettől és úgy vizsgálja ; a nép csak az utcai tüntetésekkor jelentkezik egy pillantásra. Műve valójában a III. köztársaság politikai eszméinek és pártjainak a története, az „Action Française", a francia királypárt szemével nézve. Erősen hatott és hat ma is a fiatal francia nemzedék történetszemléletére, különösen a parlamenti élet és egyes kiemelkedőbb „baloldali" politikusok megítélésében. — D. könyve inkább emlékirat, mintsem történeti munka. Előszavában írja, hogy célja nem a dolgok magyarázása, kifejtése ; csak a megtörténteket akarja leszögezni. Mert bár nem vagyunk még történeti távlatban, „de eleget tudunk és eleget láttam ahhoz, hogy bíráljam a III. Köztársaságot." A politikai élet főhelyet foglal el a könyvben, átszőve mindenütt személyes élményekkel, egyéni megfigyelésekkel, amelyek sokszor ügyesen egészítik ki az egyes jólismert személyekről formált képet, de néha pletykává fajulnak. Túlságosan nagy fontosságot tulajdonít a századvégi „szalonok" működésének s ezeket hosszasan rajzolja (különösen ' Madame Adam szalonját). Az irodalom, a szépművészetek fejlődésének, irányának nagyon ügyes jellemzései mellett a gazdasági életről jóformán egy szót sem találunk. D. szélsőségesen demokrácia- és parlament-ellenes, az előbbiben csak „a demagógia első fokát" látja. A III. köztársaság berendezkedését, intézményeit és vezető férfiainak legnagyobb részét erősen támadja, nem riadva vissza attól sem, hogy egyesek becsületében vagy nemzeti érzésében kételkedjék. (Gambettát azzal vádolja, hogy titokban Bismarck embere volt.) Antiszemita, s a Dreyfus-ügy megítélésében erősen elfogult. Könyvének legsikerültebb részei a világháborús és az azutáni időkről szóló fejezetek, különösen ahol a versaillesi békét s következményeit fejtegeti, természetesen erős németgyűlölettel. Munkája érdekes olvasmány és értékes forrás, különösen a századforduló eseményeire, amelyekben maga is benne élt és amelynek vezetőiről sok apró megfigyelést, jellemzést ad. Királypártisága azonban elfogulttá teszi a III. köztársasággal s vezetőivel szemben. — P. munkája a három közül szempontokban legszegényebb, adataiban messze a legrészletesebb. 1871 -1932-ig tárgyalja részletesen a III. köztársaság történetét s a könyv végére rövid függeléket iktat az 1932—36-os