Századok – 1938

Értekezések - SZABÓ ISTVÁN: Hanyatló jobbágyság a középkor végén 10

HANYATLÓ JOBBÁGYSÁG A KÖZÉPKOR VÉGÉN 55 rülőben lévő jobbágyállomány megtartásáért. A küzdelem kétirányú volt : egyrészről a jobbágyterhek egyenlősítését s ezzel a parasztvárosok csábító és erjesztő kivételes helyzetének lebontását, másrészről a jobbágymigráció megnehezítését óhajtotta elérni. Láttuk, hogy a kilencedet, mint egységes jobbágyszolgáltatást a fekete halál után a jobbágymigráció megállítása céljából hozták be. Az 1492. évi országgyűlésen ismét előkerült a kilenced dolga s az 1351. évi kilencedtörvény szövegét a szankcióval együtt megújították.1 Az új szövegben annyi csupán az eltérés, hogy ez nem „bármely", hanem „bármely nagyobb és kisebb" villa-t említ, ahol a kilencedet be kell szedetni. A megismételt artikulusok mellett 1492-ben új artikulus is jelent meg : a kilencedet a más földén szántó és szőlőt művelő jobbágytól is szedje be a föld ura, s lia azt a jobbágy nem fizetné meg, akkor az az „örökség", melytől a kilencedet fizetni kellene, a földesúrnak marad ; ha pedig valamely királyi vagy más jobbágyok panaszt emelnének, hogy e kilencedre nézve szabadságot élveznek, az ország rendes bírái tartoznak ítéletet és igazságot szolgáltatni.2 A törvényt szervesen egészíti ki az 1498. évi 41. tc. amely a szabad királyi városoknak idegen területen szántó vagy szőlőt művelő polgárait is kötelezi ilyen földjeik után kilenced fizetésére.3 íme, a század végén a nemesi jogot gyakorló szabad királyi városok saját területét kivéve, az ország minden földje kilencedköteles. A visszahatás, a társadalmi válság ellentétes tendenciáinak jegyei abban keresendők, hogy a földesúrnak bármely „nagyobb" helységben be kell szedni a kilencedet. Bár a törvény szövege csupán kisebb és nagyobb „villa"-t említ, az előzmények után nem lehet kétségünk 1 1492 : 47—48. tc. 2 1492 : 49. tc. 3 A két kilenced között lényeges különbséget érzünk. Az előbbit be kell szedni, az utóbbit, mely elsősorban a szőlőhegyekre vonatkozik s az előbbihez képest nyilvánvalóan csekély, meg kell fizetni. Ott a földesúr a kötelezett, itt a jobbágy ós a polgár. Nyilvánvaló, hogy a két kilenced forrását nem lehet egy ponton keresni. A földesúr azokkal szemben, akik nem saját jobbágyai, lehetett követelő is, annál is inkább, mert a szőlőhegyek — már pedig elsősorban ezekről van szó — kivételes helyzetet biztosítanak az úrnak. Ezt valóban nem lehetett akárhol találni. (V. ö. fentebb 52. 1. 5. jz.) De a jobbágynak vagy a polgárnak sem változott meg az oppidumban vagy civitásban elfoglalt társadalmi helyzete azzal, hogy valamely idegen szőlőhegyen kilencedet fizetett-e vagy sem ; ez főként anyagi kérdésnek látszik.