Századok – 1938

Történelmi irodalom - Steier Lajos: A tót nemzetiségi kérdés 1848–49-ben. Ism.: vitéz Ruttkay László 375

364 TÖRTÉNETI IRODALOM 3(377 volna alapja és záloga annak, hogy a tót probléma a magyar állam keretein belül és csakis ott nyerjen megoldást. Hogy ezt mennyire így látták később a cseh-tót nemzetegység hívei és propagálói is, arra a legjellemzőbb bizonyíték Hodza volt csehszlovák miniszterelnöknek 1919-ben „Ceskoslovensky rozkol" (Csehszlovák viszály) címen irott könyve. Benne a cseheknek és tótoknak együttes politikai és kulturális törekvéseit, harcait vázolva a sturizmust egyenesen „politicum hungaricum"-nak nevezi és azt igyekszik bebizonyítani, hogy Stur fellépése és tana, az t. i., hogy a tót nemzet a csehektől teljesen független és külön életre jogosult szláv törzs (kmen), a magyar nemesség találmánya és Stur a magyar rendi állam céljait szolgálta akkor, amidőn eszméivel a cseh-tót nemzetegységnek évszázadok óta a köztudatban élő ténye ellen fordult és ezt a tudatot lerombolni törekedett. Ezzel az állítással szemben azonban elég rámutatnunk arra, hogy ha Stur ideológiája valóban magyar érdekeket szolgáló, magyar eredetű irányzat lett volna, akkor miért küzdöttek ellene — mégpedig egyöntetű hevességgel s szinte rövidlátó következetességgel — éppen a magyar nemesek, konzervatívek és reformerek egyaránt ? De ha kétségtelen az, hogy ez a sturizmus volt a 40-es évek tót nacionalizmusának igazi arca, bizonyos az is, hogy amikor az alkotmányos Magyarország új rendjében, 1867 után a tót probléma is új feladatok, de új megoldási lehetőségek elé is került, a sturizmus már nem tudott régi erejével föléledni. Ennek okát azonban nemcsak abban kell látnunk, hogy 48-ban Stur és társai oly irányban vezették mozgalmukat, amely azt a nép tömegei előtt teljesen népszerűtlenné tette, hanem kiváltképen abban a körülményben, hogy a sturizmus eszméinek és céljainak az új politikai helyzet szerinti revideálására, az új nemzetiségi eszmeáramlatokba való bekapcsolására nem akadt többé Sturhoz hasonló, vezérségre hivatott egyéniség. Stur ugyanis már nem érte meg a kiegyezést, mert 10 esztendővel azelőtt, 1857-ben váratlanul meghalt. Bár egyéniségéről, működéséről és hatásáról eddig még senkisem rajzolt egységes és tárgyilagos képet, mind a tót, mind a cseh irodalom kénytelen elismerni, hogy ő volt a tót nacionalizmusnak igazi vezéralakja. Hogy pedig egyéniségének és művének átfogó értékelése mindmáig hiányzik, annak oka elsősorban politikai. Érthető, hogy sem a világháborút megelőző évtizedekben nem illett bele, sem ma nem időszerű a cseh-szlovák nemzetegység hirdetőinek propagandájában egy olyan férfiú életének és működésének bemutatása, akinek politikai, publicisztikai, nyelvészeti és történeti munkásságát egyaránt a tót nemzeti önállóság tudata hevítette. S ezért érthető az is, hogy mindaz, ami a más nyelven írott külföldi irodalomban eddig a cseh és a tót szerzők alapján látott Sturról napvilágot, életét és munkásságát hasonlóképen vagy csonkán vagy félreértve mutatja be. (L. Leger, E. Denis, H. Tourtzer, Scotus Viator, Bourgeois, A. Bertrand, L. Eisenmann, A. Tibal stb.).