Századok – 1938

Történelmi irodalom - Mitteis; H.: Lehnrecht und Staatsgewalt. Ism.: Váczy Péter 356

358 TÖRTÉNETI IRODALOM 3(358 intézményekre is bízhatja, anélkül, hogy ezáltal elvesztené közhatalmi jellegét. A regnum és sacerdotium összefonódása a középkorban közismert. Nem ártott volna azonban, ha M. e ponton a társadalom közjogi funkciójára is rámutat. Mert végeredményben a hűbériség mi más, mint társadalmi erők felhasználása közfeladatok elvégzésére ? A rendiség, mely sok tekintetben örökölte a hűbériség gondolatvilágát, szintén az állam és a társadalom nagyarányú együttműködésén alapszik. Az államhatalom mind a rendi, mind a hűbéri államszervezetben lemond arról, hogy a közfunkciókat teljesen saját közegeivel, „hivatali úton" lássa el. Ez még nem gyöngeség, vagy belső anarchia jele, csak egy homlokegyenest ellenkező kormányzati praxis. Helyesen mondja M., hogy a hivatal akkor is hivatal marad, ha az állam kiadja egyik hívének hűbérbe. Tehát a hűbériség közjogi funkciót is betölthet. Nagyon fontos az a megállapítás is, hogy a hivatalhűbér a birtokhűbértől teljesen önállóan, azzal mintegy párhuzamosan alakult ki. Már emiatt sem szabad a hűbériséget pusztán magánjogi képződménynek tekinteni. Igen nagyjelentőségűek továbbá azok az eredmények is, melyekre M. a hűbériség eredetének és kialakulási időpontjának kérdésében jutott. A. Dopsch hajlandó volt a hűbériséget a Karoling-kornál is régebbi időkig visszavezetni, H. Voltelini már jobban látott, szerinte a Merowing-kor még nem ismerte a hűbériséget. M. ezt a felfogást mindenben igazolta, bár egészen új alapokon. Szerinte is személyi és dologi elemből formálódott ki a hűbériség. Az elsőt vazallusságnak, a másodikat beneficium -nak hívják. A vazallusság volt — miként azt már H. Brunner kiemelte — a fejlődésben a döntő tényező. M. meggyőzően mutatja ki, hogy a commendatio, mellyel a vazallus a senior szolgálatába szegődött, nem a Merowing-kor szabad kíséretének intézményében gyökerezik, hanem a gall-római kliensviszonyban. Amikor a felbomló Merowing-állam harcaiban a szabad antrustiók, máskép leudes, teljesen felőrlődtek és elvesztették katonai jelentőségüket, az ország nagyjai azokat a szabad eredetű, vagy rabszolgacsapatokat vezették harcba, melyek földesúri, sőt házi hatalmuk alatt állottak. Még a V1IÏ - IX. században is találkozunk olyan szolgaemberekkel, kiket vassi, vasalli-nak hívtak. Ez az alapjában véve szolgaeredetű intézmény a VIII. század közepe körül magába olvasztotta a régi germán Gefolgschaft legnemesebb részét, a hűségesküt és ezzel az eddig egyoldalú, teljesen szolgajellegű viszony átalakult kétoldalú, felmondható kötelékké. Tulajdonképen csak most beszélhetünk vazallusságról a szó későbbi értelmében véve. A hűbériség dologi eleme, a beneficium sohasem jelentette csupán a hűbért, még későbben is használatos a kifejezés az adóköteles parasztbirtok jelzésére. Kár, hogy M. e ponton nem domborította ki azt a különbséget, mely a beneficium és az in proprium birtok között található. Tisztábban láttunk volna, hogy a beneficiális jog lényegét hol keressük. Annál érdekesebbek azok a fejtegetések, melyekkel a precariae verbo regis kérdését taglalja. A beneficium az állam-