Századok – 1938
Értekezések - HADROVICS LÁSZLÓ: A magyarországi szerb települések újabb szerb irodalma 335
336 HADROVICS LÁSZLÓ mikor az önálló szerb állam a török támadás alatt elbukott. Ekkor indulnak el ugyanis a szerbek észak felé részint a török elől menekülve, de túlnyomó többségükben a törökkel együtt haladva új honfoglalásukra. A szerb történetírás mai eredményeiből nem látható még, hogy a középkori szerb államban, a Nemanja-dinasztia alatt milyen volt a széles népi rétegek életmódja, hogyan oszlott meg az arány a mozgékony, könnyen költöző, pásztorkodó elemek és a földhöz kötöttek között. Bizonyos azonban az, hogy a feudalizmusnak oly rendszere, a nagy népi tömegek oly földhözkötöttsége, mint nyugaton, vagy akár csak mint nálunk, a szerbségnél nem alakult ki. A török hódítás így a szerbséget nemcsak időben érte előbb a magyarságnál, de népi fejlődésének is lényegesen kezdetlegesebb fokán találta. És e ponton dőlt el a szerb nemzet későbbi sorsa. A szerbek ugyanis a Nemanj a-család kihalása (1371.) után csak részben fordultak a török ellen. A dinasztikus családok, melyeknek kis helyi hatalmuk védelmére szükségszerűen a török ellen kellett volna fordulniok, egymás elleni harcaikban nem egyszer a törököt hívják segítségül, később pedig teljesen török protektorátus alá kerülnek. A szerbség széles népi rétegei azonban már igen korán a török mellé álltak és beszerveződtek a török birodalomba. Innen kezdve, akár mint az oszmán hadsereg egyik legértékesebb eleme, akár mint pásztor-kereskedő, seregellátó vagy iparos osztály, a szerbek a török hatalommal végzetesen egybeforrva vonulnak észak felé új honfoglalásukra. A török hódoltság ideje a szerb történelemnek legkevésbbé ismert korszaka,1 ez azonban a régebbi történeti iskola felfogásából teljesen érthető. A régebbi történetírás ugyanis elsősorban egy nép történetének külső hordozóit, az államot és a dinasztiát vizsgálta ; a nép valóságos történetét, a széles népi rétegek életének változásait, mint történelem-alatti folyamatot, nem sok figyelemre méltatta. így a szerb történetírás is azokat a korokat tárgyalta legnagyobb szeretettel, melyekben önálló állam és nemzeti dinasztiák sorsát figyelhette. így került középkori államuk és a XIX. században újraéledő Szerbia a történelmi érdeklődés középpontjába. Ε történetírás a török hódoltság korában is azokat a momentumokat hangsúlyozta ki, melyekben önállósági törekvések indulásait látta, mint pl. Jovan cár (Homo Niger), vagy az Ál-Brankovics esetében. A lázadások, fölkelések, vagy hasonló kísérletek lettek tehát azok a pontok, melyekhez a történelem egy-egy állomását kapcsolta. A szerbség széles népi rétegeinek igazi történelemalkotó mozgalmáról, a szakadatlan vándorlások lefolyásáról csak homályos képet tudott rajzolni, nem tekintve néhány általánosan ismert eseményt, melyet a magyar történetírás is régóta számon tartott, mint 1 A legalaposabb szerb történelem a cseh K. Jirecek munkája, mely a háború után szerb fordításban is megjelent. A négykötetes mű azonnban csak 1537-ig terjed. Első két kötetében a politikai történelmet, a második kettőben a művelődéstörténetet dolgozza fel.
