Századok – 1938

Szemle - Virág István: A zsidók jogállása Magyarországon 1657–1780. Ism.: Bakács István János 258

258 SZEMLE mindennek ellenére is megérdemli a vele való foglalkozást. Vitathatatlan érdeme, hogy a barokk szellemiség életterületének minden megnyilvánulására kiterjed a figyelme. Első fejezetében a barokk többféleképen értelmezett fogalmával, eredetével és általános jellemzésével foglalkozik. A különféle vélemények felsorakoztatása után saját megállapításait is közli, de — ámbár több igen találó megvilágítást ad — ezek nem egészen tiszták, világosak és ellenmondás nélküliek. Második fejezete a barokk alkotásairól szól, az építészetről, a díszítőművészetről, a szobrászatról, a festészetről, a zenéről és az irodalomról. Ε nagy tárgykörök mindegyikének jellemzésére alig jut több két-három oldalnál, de el kell ismernünk, hogy ezt a teret nagyon kihasználja. A tanulmány legterjedelmesebb fejezete a barokk világnézetét és érzésvilágát boncolja. A nagy összefüggések sikerült kidomborítását itt is dicsérettel kell illetnünk. Egyúttal azonban súlyos kifogást kell emelnünk a szerzőnek itt és más műveiben is megnyilatkozó ama hibája ellen, hogy a rendkívül szűkre szabott és nagyrészében csaknem agyontömött keretben hosszú és céltalan, szinte csak esetlegesnek látszó oldalas idézeteket közöl, a jelen esetben a barokk misztikusokból. Utolsó fejezetében a felvilágosodással foglalkozik. Ennek hordozói szintén barokk emberek voltak, legalábbis az udvari barokknak képviselői. A felvilágosodás nemzeti árnyalatainak elemzése után a vallási türelmesség történeti kifejlődésének rajzolása fejezi be a tömör tanulmányt. Sch. műve egy nagy olvasottságú, élénk szellemű, gondolkozó főnek értékes, de nem egészen arányos és érett összefoglalása. Az elfogultságnak és a faji világnézet erőszakolásának a Révész által ismertetett két munkájához mérten itt csak szerény nyomai találhatók. Megértéssel közeledik a barokk világához, sőt mindent átható egységében és teljességében megnyilvánuló világtörténelmi nagyságát és jelentőségét tisztelettel elismeri. Világnézeti állásfoglalása azonban ennek ellenére is bizonytalan és zavaros, s amint a „kozmikus, álláspont" alá rejtett tapogatózásból megállapítható, nem több az észelvűségnek egyben-másban kissé megtalpalt változatánál. Az egyes fejezetekkel kapcsolatosan a szerző a könyvcímeknek szinte zuhatagát árasztja, de rendkívül hányaveti módon, a német pontosságnak teljes megcsúfolásával. Mindamellett többhely t még ezeket is tanulsággal olvashatjuk. Vanyó Tihamér (Pannonhalma). Yirág István : A zsidók jogállása Magyarországon 1657—1780. (Értekezések Eckhart Ferenc jogtörténeti szemináriumából, 3. sz.) Budapest, 1935. 8° 78 1. V. önkényesen határolja el tárgyát a címben megadott két évszámmal ; dolgozatában sem találjuk semmiféle nyomát annak, mintha a zsidóság magyarországi történetében jelentős változást hozott volna ez a két esztendő. Ehelyett a jogállás tükrében ügyes áttekintést kapunk a hazai zsidóság egész történetéről. A középkorban a zsidók közvetlenül az uralkodó védelme alatt állottak s szinte szolgái voltak királyainknak, akik még vagyonukkal is szabadon rendelkezhettek. Ennek a jognak a Habsburgok az újkorban már nem szereztek érvényt, megelégedtek a tolerantialis taxa behajtásával, sőt a hatalmas udvari szállítók épp az államhatalomnak köszönhették gazdagságukat. A városi polgárság ipara és kereskedelme védelmére erőteljes harcot indított a zsidóság ellen s privilégiumaiban igyekezett biztosítani a zsidók kiűzésének, vagy távoltartásának jogát, ami azután a gyakorlatban külön zsidó-adó fizetésére korlátozódott. A magánbirtokokon a „Schutzherr" és a „Schutzjud" között valóságos hűbéri viszony alakult ki s ez a hűbéri szellem érvényesült a megyék zsidópolitikájában is. Egyes főurak valóságos zsidó közsé-