Századok – 1938

Szemle - Grămadă; N.: Cancellaria domnească în Moldova până la domnia lui Constantin Mavrocordat. Ism.: Elekes Lajos 252

252 SZEMLE magyar és a román történetírás között. Ez utóbbi szempontból különösen sajnáljuk az idegennyelvű összefoglalás hiányát. A tanulmány eredményeiből két dologra szeretnők a figyelmet felhívni. Az egyik jegyzet (376. sz.) részletesen ismerteti a magyar-román történetírás egy kritikus kérdését, Csicsó és Küküllő várának refugiumként való eladományozását István vajda részére. Mint tudjuk, ez adományt a román történetírás állam jogi praetensio alapjául használta fel. E. felhívja a figyelmet ,,a birtoklás következtéijen előállt erdélyimoldvai népi kapcsolatok" kutatásának elhanyagolt voltára. Más helyen (II. 2. fejezet) a moldvai fejedelemség török elleni kereszteshivatásával foglalkozik. Kifejti, hogy, ellentétben a román történetírás eddigi álláspontjával, Nagy István vajda ezirányú levelezésének frazeológiája teljesen egyezik Mátyáséval és a török elleni harc gondolatát politikai céljainak szolgálatába állította. A Mátyással való békés viszony helyreállítása Moldva politikai megerősödését és a Nyugattal való kapcsolatok fejlődését eredményezte. If j. Tóth András. Grämadä, Ν. : Cancelaria domneascä ín Moldova pânâ la domnla lull Constantin Mayrocordat. (Codrul Cosminului IX. 1935,129—231. .)—Bogdan, D.P.: Diplomatica slavo-româna din sccolole XIV. çi XV. (Revista Istoricâ Romána V—VI. 1936, 223—284. 1. I. közi.) — Bogdan, D.P. : Contributiuni la studiul diplomaticei vcchi moldovenosti. (Revista Istoricâ'Romána IV. 1934, 92—140. 1.) A román okleveles anyag nagyobb arányú feltárása lehetővé s múlhatatlanul szükségessé tette a kritikai rendezést. Korábbi idevágó kísérletek (ld. Bogdan: Dipl. slavor., bevezetés) jórészt csupán rész-szempontok s nem a teljes anyag tekintetbevételével, nem is teljes apparátussal készülvén, sok kívánnivalót hagytak hátra. A történettudomány fejlődésére alapvető fontosságú forráskritikai kutatás erősen ad hoc jellegét újabban rendszeresség s a sajátos szempontok alkalmazása váltotta fel, ami egyrészt a hiteles anyagban való pontosabb tájékozódást, másrészt az adatok alaposabb felhasználását eredményezheti. Az idézett tanulmányok a korábban meglehetősen rendszertelen oklevéltani irodalom új irányának indulását jelzik. G. a moldvai kancelláriai szervezet kialakulásával foglalkozik. Az első kancelláriát valószínűleg a XV. sz. első éveiben Alexander Cel Bun szervezi ; a korábbi szükségletet ad hoc megbízású írnok elégíti ki, 1403-ban a logofát először szerepel. A logofát a kancellária vezetője, eleinte aktív részese a munkának s ennélfogva gyakran a diac-ok közül kerül ki ; hivatala így természeténél fogva állandóbb, mint a tisztán személyi jellegű többi tisztség ; trónválság nem jelenti a kancelláriai személyzet cseréjét. A logofát (ritkán : cantiler) mint a fontos külügyi levelezés vajdai referense a XVI. századtól első tisztséggé válik ; országos teendőinek megszaporodtával szükség lesz egy második (első említése 1458), majd harmadik logofát-ra (1553). Utóbbira hárul a kancellária tulajdonképeni vezetése, a kispecsét őrzése ; a diacok közül kerül ki (fontos, hogy képzett legyen), a szlavónság gyöngültével fordítói s mintegy titkári szerepe van ; rangja nem kiforrott. A diac (pisar, gramatic) eleinte idegen, később a helyi boerok (a XVII. sz.-ban csak razesek) közül fogadja a logofát ; pozíciója a XV. században hivatali alapot, karrierlehetőséget jelent, a XVII. században foglalkozássá válik (feltűnnek kancellárián kívüli diacok). Külföldi levelezés lebonyolítására külön diacok szolgálnak, akik egyszersmind tolmácsok is. A diac társadalmi s gazdasági helyzete jó ; az írásképzettség mintegy örökletes ; meglepő a könyvírás iránti érzéketlenség. A kancellária Mavrocordat idejében vajdai és diváni részre tagozódik. Az okleveles forma már a XVI. században