Századok – 1938

Történelmi irodalom - Kőszeghy Elemér: Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig. Ism.: Kampis Antal 227

229 TÖRTÉNETI IRODALOM ilyenkor újakat készítettek, melyek valamelyest eltértek az előbbi megoldástól s így a bélyegzők sorrendjének pontos ismerete a mester munkásságának időrendi meghatározását is megengedi. A keltezésben ezenkívül segítségünkre vannak a városi hitelesítő bélyegzők is, melyeket nem ritkán évszámmal is megjelöltek. Mivel az ötvösség emlékei nemcsak a művészettörténetnek voltak forrásai, hanem egyben az ipar, sőt a művelődéstörténet egyéb ágai számára is hasznos és biztos adatokkal szolgáltak, az ötvösjegyek kutatása korán megindult és igen jelentékeny eredményeket termelt. A kisebb helyek, városok ötvösjegyeit ismertető monográfiáknak se szeri, se száma, de nagyon sok a nagyobb terűleteket összefoglaló kísérlet is. Az ötvösjegyek klasszikus kutatójának, Marc Rosenbergnek legutóbbi (3.) kiadásában öt kötetre rúgó nagy műve azonkívül, hogy Németország eddig ismert ötvös jegyeinek összesét közli, számontartja és közli mindazokat az ötvösjegyeket is, melyek a kiadás idejéig Európa többi országaiból ismeretesek voltak. Magyarországon különösen az ezredéves kiállítás nyomán lobbant magasra az érdeklődés az ötvösművészet iránt s a hatalmas méretű, többszáz többé-kevésbbé ismeretlen remekművet bemutató díszkiadványok (Pulszky—Radisics : Magyar ötvösművészet remekei I—II. ; Szendrei—Radisics : Magyar műkincsek I—III. ; Czobor—Szalay : Magyarország műkincsei I—II.) után sűrűn látnak napvilágot az ismeretlen művek képét s a levéltárakból, céhládákból kifürkészett, mesterségi és személyi adatokat közlő dolgozatok. (Közülük mint legfontosabbra Mihalik Józsefnek „Kassa város ötvössége" és Gyárfás Tihamérnak ,,A brassai ötvösség története" című terjedelmes kötetére utalunk.) Az ötvösjegyek külön kutatásának és összefoglaló feldolgozásának szükségét 1877 óta (Pulszky) állandóan hangsúlyozták. Ennek a már akkor égetővé vált feladatnak a megoldására vállalkozott K., mikor elfordulva a talán tetszetősebb, gyorsabb és szélesebbkörű sikert ígérő problémáktól, 1910-ben teljes erejével ezeknek az igénytelen jelecskéknek kutatásához és rendszerző gyűjtéséhez fogott. Munkája, hátráltatva a háború, forradalmak, területi elcsatolások már-már leküzdhetetlennek látszó akadályai által, de előmozdítva néhány jószándékú együttműködő kéztől (Kapossy J. ötvösnévsora, Varjú Elemér, Csányi Károly, Mihalik Sándor közlései stb.) szinte huszonöt évig tartott, de végül is lehető teljessé ért s e szép kötetben közkinccsé vált. K. gyűjtése 2160 jegyet tartalmaz, városok betűrendjébe s ezen belül lehető időrendbe osztva. Táblázatos szedéssel külön rovatba kerültek a mesteri egyek és a próbabélyegek, mellettük a név megfejtése és a bélyegzővel ellátott tárgyak felsorolása, az irodalommal együtt. A városok bélyegeinek felsorolása előtt rövid, tömör, az ott működő ötvöscéh történetére vonatkozó összefoglalást találunk, a céh esetleg fennmaradt pecsétjének képével s a fontosabb levéltári adatok pontos idézeteivel, végül az illető város ötvösségét általában tárgyaló irodalom felsorolásá-