Századok – 1938

Történelmi irodalom - Váczy; Peter v.: Die erste Epoche des ungarischen Königtums. Ism.: Holub József 209

214 TÖRTÉNETI IRODALOM a XII. század elején is (29. 1.), azt Szent László és Kálmán törvényeiből tudjuk (Holub, Századok 1921, 22, 36, 63. 1.). Minthogy a „Verstaatlichung"-nak érvényesülnie kellett a közigazgatásban is. a vármegye V. szerint a királyi uradalmak igazgatási szervezetén nyugodott ugyan, de az ország politikai felosztása volt. Ha nem így volna, írja egy másik tanulmányában (Budapesti Szemle 1931, 137. k., 61. 1.), akkor nem tudnók megmagyarázni az 1002-i veszprémi alapítólevélnek a négy civitasról szóló részét. Szerinte már ez az egy adat magában megcáfolja azt a régi nézetet, hogy a vármegye egyedül a királyi uradalmak szervezete volt, mert a szent király rendelkezéseiből világosan kitűnik, hogy nem pusztán a királyi népek telepeiből állt a megye. A Szent István-Emlékkönyv II. kötetében a királyi vármegyék eredetének kérdésével kapcsolatban részletesen foglalkozunk ez oklevéllel is, s így itt csak röviden mutatunk rá arra, hogy e korai oklevél kifejezésein nem szabad csodálkoznunk, s még kevésbbé szabad belőlük helyt nem álló következtetéseket levonnunk. A német jegyző ugyanis csak az ő fogalmainak megfelelő szókészletből vett kifejezésekkel tudta az alapítást írásba foglalni, s ezért írta körül az akkor már működő négy civitas vonzási területével a püspökség joghatósági területét. A püspöki joghatóság különben is kiterjedt mindenkire, hasonlókép a tizedfizetés kötelezettsége is, így az oklevélben olvasható kifejezések teljesen érthetők. Ellenben nézzük csak meg az ebben a kapcsolatban eddigelé figyelmen kívül Hagyott 2. fejezetét Szent István II. törvénykönyvének. Ebben a király megköveteli, hogy mindenki tartsa tiszteletben azt, ami az egyházé és a királyé, s ezt így fejezi ki : „excepto quod ad episcopatum pertinet et comitatum", — vagyis a megye szóval foglalták össze mindazt, ami a királyé. Ha a comitatusb'An benne foglaltattak volna a nemesek s ezek birtokai is, bizonyára máskép fogalmazták volna meg e törvényt. Miután bemutatta a politikai élet megszervezését, amelynek folyamán a király minden téren érvényesíteni tudta hatalmát, s amelynek eredménye „eine alles durchgreifende Verstaatlichung" volt, azt fejti ki, hogy a politikai életnek ez a kiformálása a patrimonializmus keretei közt játszódott le. A regnumot úgy tekintették, írja, mintha a király patrimoniuma volna, de nem szabad elfelejtenünk, hangsúlyozza, hogy valójában nem volt az. Tudjuk, hogy Mályusz Elemér behatóan foglalkozott e megállapításával s a patrimoniális királyság megjelölés helyett a karizmatikust tartja helyesnek (Társadalomtud. XIII. 1933). V. kritikájában, amelyet Mályusz e tanulmányáról írt (Ung. Jb. XIII. 1933, 393. 1.), ezt olvassuk : „Das ungarische Königtum im XI. und XII. Jh. besteht sicherlich aus einer Mischung verschiedener Typen, unter denen der Patrimonialismus aber gewiss die Hauptrolle spielt." Megállapítása első felét teljesen aláírjuk, s ezt kell elfogadnunk minden további vizsgálat alapjául. Ε résznél csak azt jegyezzük meg, hogy nem oszthatjuk V.-nak azt a felfogását, hogy a patrimonializmus virágkorában az officium Símmikép sem függesztette fel a jogi különbséget szabadok és