Századok – 1938

Értekezések - UNGÁR LÁSZLÓ: A hazai céhrendszer bomlásáról 167

A HAZAI CÉHRENDSZER BOMLÁSÁRÓL 185 landók csökkenteni, de megjegyzik, hogy azok nemcsak a mesterasszonyokat, hanem a legényeket is kiszolgálják. A fel­mondásra vonatkozólag továbbra is a hét vége legyen érvény­ben, mert egyébként darabszám- fizetésre kellene áttérni. Miközben a céhrendszer átalakítására irányuló ankét folyt, hogy a rendezésig a termelés a különböző iparágakban zavartalanul folyjék, május 13-án rendelet jelent meg az iparossegédek és mesterek közti egyeztető bizottmány meg­alakításáról. A miniszter által kinevezett egyeztető bizott­mánynak az volt a feladata, hogy a pillanatnyi ellentétek békés megoldására vezető eszközökkel a legények és mesterek érdekeit kiegyenlítse. A bizottság 46 tagból állott, felerész­ben mesterekből, felerészben legényekből. Ha nem tudna megnyugtató döntést hozni, annak jelentése után a miniszter intézkedik legfelső fokon. A bizottmányban a minisztériumot Rombauer Tivadar osztályfőnök, a Rimamurányi Vas­termelők Egyesületének volt elnöke, Eaggyas Pál és Gyur­kovits Máté titkár, pesti szűcsmester képviselte.1 A bizottság működését már május 14-én megkezdte. A nyomdai munkások és nyomdatulajdonosok már előzőleg vegyes bizottságot alakítottak, amely a bérkövetelés dolgában a minisztérium közbelépésével megegyezést is hozott létre.2 Az egyeztető bizottság mellett különleges esetben a városi hatóság is szerepet kapott, mint például a kalaposmesterek és legények viszályában. A kalaposlegények két csoportra váltak. Az egyik az ,,új rendszer"-t követte, a másik a régi mellett akart maradni. Az utóbbiak többségben voltak, de a kisebb­ség üldözte őket. A szakadás okai a 40-es évekre nyúltak vissza. Ekkor a helytartótanács orvosolni akarta a bajokat, de rendelkezését a mesterek és a legények egy része nem fogadta el. ,,A régi rendszer hívei" semmi napszámosmunkát (víz- és fahordás, tisztogatás stb.) nem akartak végezni. Az a mester, aki ilyen munkát végeztetett, bojkott alá került, míg öt forinttal meg nem váltotta magát. Ε váltságpénzekkel, valamint azzal a két-két forinttal, amit a mesterek egy-egy felszabadítás esetén fizettek, érkező vándortársaikat segé­lyezték, kórházi ápolási költségeiket fedezték, sőt társaikra is kivetettek bizonyos összeget, hetenként néha egy forintot. A régi rendszer hívei öntudattal képviselték a munkásérdeke-1 Uo. Iparosztály 1848. 1/116. 2 Uo. 1/24., 1/115. Május 13-án este 6 órakor a városházán Klauzál egyeztető értekezletet hívott össze, előzőleg a tulajdonosok­kal tartott rövid megbeszélést az István főherceg-szállóban lévő lakásán. U. o. 1848. 1/118. A béreket a minisztérium állapította meg, amit mindkét fél elfogadott.

Next

/
Thumbnails
Contents