Századok – 1938

Tárca - Vitéz Herczeg Árpád: Győry Tibor † 128

128 TÁRCA Ilyszerű kísérletnek tekinthetjük P. munkáját is, amelyben gazdag helyi forrásanyag, oklevéltárak, telekkönyvek, térképek és más iratok alapján a lokálpatrióta buzgalmával teszi vizsgálat tárgyává városának utcaneveit. Helyesen állapítja meg a nagyszebeni jellegzetes utcanévtípusokat és hozza azokat kapcsolatba a város történetének egy-egy fejezetével. Meggyőzően mutat rá, — amit, sajnos, sok magyar városban nélkülözünk — hogy Nagyszeben utcanévrendszere mindig hú kifejezője volt az alapító szász lakosság hosszú együttélésének és a város mozgalmas történetének. Kár, hogy megfelelő összehasonlító anyag híján, bár ilyen bőségesen kínálkozott volna az erdélyi magyar ós szász városok történetében, csak a magaszabta szűk keretek között mozog és nem tudja megállapításait tovább fűzni. Pedig tanulságos lett volna a további összefüggések során arra is rámutatni, hogy a tipikusan nagyszebeni utcaneveken kívül melyek az általános vonatkozásúak és melyek azok, amelyek Erdély más városaióval is kapcsolatba hozhatók. Sajnáljuk, hogy a különben érdemes tanulmány a mai helyzetet nem tárgyalja. Ε hiányzó fejezetben, Nagyszeben mai utcaneveinek vizsgálatakor el kellett volna ismernie, hogy a város sokáig élő, történelmi levegőt lehelő utcaneveinek hosszú fennmaradását a német kultúra és a szász nép józan konzervativizmusa mellett elsősorban a vendéglátó magyarság lojalitásának köszönheti, amely e téren sem kívánt lemondást, sőt még különösebb figyelmet sem a nemzetiségi kisebbségektől. Például a világháború előtt Nagyszebenben a jellegzetes német utcanevek mellett volt Saguna-Gasse is, de nem volt egyetlen magyar íróról és államférfiról, még a szász kiváltságokat adományozó magyar királyokról sem utcanév. Hiányzik P. tanulmányában annak megállapítása is, hogy az impériumváltozás, amint a jelenlegi utcanévtáblákon látható, e szász város sokáig fennálló és féltve őrzött utcaneveit alaposan megtizedelte. Eperjessy Kálmán (Szeged). Tárca. Győry Tibor f 1869-1938. Győry Tibornak halálával súlyos veszteség érte nemcsak a magyar orvosi tudományt, hanem a történelemtudományt is, mert hiszen az orvostörténelem, amint azt Győry művelte, a művelődéstörténelemnek jelentős alkotórésze. Győry Tibor 1893-ban szerezte meg Budapesten az orvosdoktori oklevelet és nem sokkal utóbb a középiskolai egészségtantanári képesítést is. Eleinte mint gyakorlóorvos működött, de hajlamai az orvostörténelem felé vonzották. Az orvosi gyakorlat elől mindinkább a könyvtárakba-és levéltárakba vonult vissza. Nem volt más mestere, mint a tehetsége ; mint autodidakta tanult. Már 1898-tól tagja a Magyar Történelmi Társulatnak. A budapesti orvostudományi kar 1902-ben az orvostörténelem magántanárává képesítette őt ; 1905-ben az Állatorvosi Főiskolán az állatorvostan történetének mint kötelező tantárgynak előadásával bízták meg. A világháború idejében mint tartalékos törzsorvos teljesített szolgálatot ; 1918-ban a budapesti orvostudományi kar rendkívüli tanári címmel tüntette ki, azután