Századok – 1938

Szemle - Kapras; Jan: Právni dějiny zemikoruny české. Ism.: Vanék Mojmir 104

104 SZEMLE lévén, mindinkább háttérbe szorították a németséget. Már akkor akadtak, kik Ausztria egyetlen menekvését a Birodalomhoz való csatlakozásban látták. A helyes megoldás a föderalizmus lett volna, de ezt Magyarország a végsőkig ellenezte. „A magyarok befolyása pedig oly nagy volt a Monarchiára, hogy egy magyar forradalom veszélye nélkül minden alkotmányos változtatás lehetetlen volt . . . A büszke ós gőgös magyarságot csak egy kemény ököl bírta volna végzetes uraskodó politikájától (Herrenpolitik) eltéríteni", — de az erre egyedül hivatott Ferenc Ferdinándot idő előtt megölték (97. 1.). A monarchia azért még ilyen körülmények között is mindvégig teljesítette kötelességét s ma, a „császárság' megszűnte 11 tán láthatjuk, hogy vele együtt „a német életforma egy fontos része törött össze". (11. 1.). Csak Bismarckék elfogultsága nem akarta észrevenni Ausztria nagy érdemét a Kelet felé kifejtett állandó telepítő tevékenységben. Még fennállása legutolsó éveiben is Boszniában végezte ezt a „kultúrfeladatát" s ,,a Balkánon egy lépéssel megint kijjebb tolta a német műveltség határát" (98.1.). A Monarchia nagy területeit, népességét Ausztria elvesztette, de a gyökér erősen, egészségesen megmaradt. Közép-Európa feladatait Ausztriának kell megoldania, ·—· mondja H. —· s ezt véghez is fogja vinni, „hiszen egy állam vagy nép ereje sohasem terjedelmében vagy sokaságában van, hanem mindig gyökerének erejében". Ausztriának önálló hivatása van Kelet felé itt a németség határán, s ezt egyetlen osztrák sem felejtheti. Mindezekből önként következik, hogy a magyarságban csak az osztrákok „nagy kultúrküldetésónek" szenvedő alanyát látja s határtalan a megbotránkozása, ha e „hivatás" teljesítése közben magyar részről visszautasítás vagy gáncs érte őket. Hiszen — szerinte — nálunk minden német eredetű, s létünk egyetlen értelme az, hogy a németség kolonizatórikus és kulturális munkájának eredményét visszatükrözzük. IJonda Kálmán. Kapras, Jan : Právní dejiny zemí koruny Seské. I—III. (A cseh korona országainak története.) Praha, 1913—1937. 8° 837 1. K., a prágai Károly-egyetemen a cseh jogtörténet tanára most adta ki a cseh korona országainak jogtörténetét tárgyaló monumentális művének utolsó kötetét. Az első kötet már 1913-ban megjelent, de a szerző — köztevékenységgel lévén elfoglalva •— csak most jutott művének befejezéséhez. Míg az első kötetben főként a jogforrásokkal foglalkozott, a további kettőben a közjog történetét adja. Öt korszakra osztja anyagát. Az első, a patrimoniális állam kora a XII. század végéig tart ; a második, a huszita háborúig, a rendek kialakulásának korszakát öleli fel ; a harmadik —• egészen a fehérhegyi csatáig—- a rendi állam kora ; a negyedik (1620—1848) az abszolutisztikus államrendé. Az utolsóval (1848—1918), a cseh állam függetlenségi jogainak megvédéséért folyó harcok korával már nem foglalkozik, ami annál inkább sajnálandó, mivel műve a cseh jogtörténetnek egyetlen modern feldolgozáson épülő igazán nagy rendszere. A többi négy korszak mindegyikének tárgyalása három fejezetre oszlik : terület és lakosság, alkotmány, kormányzat. Az egyes fejezetekben azután egyenként dolgozza fel apró részletekig az egyes jogintézmények történetét. Behatóan foglalkozik a társadalmi ós gazdasági viszonyokkal, hatásukkal a jogrendszer kifejlődésére. A jogrendszer kifejlődésének alapjául az előbbieken kívül a cseh föld politikai fejlődésére is tekintettel van ; tárgyalása tehát nem egyoldalú, hanem széles keretek között mozog.