Századok – 1937

Pótfüzet - JUHÁSZ LAJOS: A vasmegyei Farkas-erdő a XVII. és XVIII. században. (Egy fejezet a magyar erdőtörténet Mária Terézia 1769-i erdőrendtartását megelőző korszakából) 553–575

[53] A VASMEGYEI F ARK AS-ERDŐ. 561 volna ehhez a megfelelő személyzet is. A Farkas-erdő élén ebben a korban és még a következő században is egy erdőispán állt. Egyszerű, jobbágyszármazású uradalmi alkalmazott, körülbelül a juhásszal, kondással egy színvonalon és ezekével egyforma javadalmazással.1

Az erdőhöz szerencsés esetben annyit értett, amennyit apjától tanult és amire saját gyakorlata tanította. Többnyire az erdővel szomszédos falvak lakója volt, feltehető tehát, hogy ilyen ismeretei tényleg voltak. Feladata különben nem is kívánt tőle semmiféle képzettséget, mert teendője sokkal inkább erdőrendészeti, mintsem technikai természetű volt. Az alárendelt erdőőrökkel a földesúri jogok őrzője volt az erdő területén. Vele hasonló hatáskörrel ruházta fel Nádasdy Ferenc 1669-ben az ikervári vajdát is, kötelességévé téve, hogy az erdőket a kóborló tolvajoktól megtisztítsa s a jogtalan haználatot megakadályozza.2 Uradalmi erdőkezelésről szó sem volt. A fakitermelés egyetlen módja az a szálalás, amikor mindenki a legalkalmasabb egyedeket vágja ki, ott ahol legközelebb éri.3 Ez természetesen maga után vonta, hogy csak a legjobb fákat döntve, az állomány fokozatosan romlott és nem egy esetben felesleges pazarláshoz vezetett. Rendkívül súlyosan érezte ebből a szempontból az erdő a jobbágyok használati jogát, kik gyakran makktermő fákat kíméletlenül kivágtak, vagy rútul lecsonkáltak, jóllehet lett volna más fa is. Ez az eljárás vezetett legtöbb helyen a tilosak tételére, amit azonban a jobbágyok sok esetben nem akartak tekintetbe venni.4 Helyesen állapította meg Nádasdy Ferenc 1662-ben : „Nagy kárunkkal van a sok pusztítás erdeinkben a sok rendetlenségek és irtások miatt."5 A XVII. század erdőbirtokosa az erdőnek a mezőgazdasági területtől különböző jellegét ismerve természetesen kereste sajátszerű kihasználásának módját is.6 E tekintetben 1 A XVII. század végén az erdőispán konvenciója 3 mérő búzából, 12 mérő rozsból és 15 font sóból állt. (Dr. Rationes. 11. fasc.) 2 Tagányi i. m. I. 571. 1. 3 Kaán K. : Erdőgazdasági problémák. Erdészeti Lapok, 1923, 3. 1. 4 Tagányi i. m. I. 174., 401., 438., 534. stb. 1. 6 Nádasdy It. Libri inscriptionum. I. 6 Wellmann I. szerint az erdőket a földművelés kijjebb tolható, irtással visszaszorítható korlátainak fogják fel s csak akkor változott meg a helyzet, amikor a XVIII. század végére a nyugateurópai fahiány Magyarországon is éreztette hatását ; csak ekkor eszmélnek rá a földesurak az erdők értékére. (Wellmann I. : A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása. Budapest, 1933. 145.1. és Dornanovszky Emlékkönyv, 703. 1.) E véleményt már Tagányi Erdészeti oklevéltárának adatai sem látszanak igazolni. Századok, 1937. (Pótfüzet.) 36