Századok – 1937

Történelmi irodalom - Szabó István: Ugocsa megye. Ism.: Wellmann Imre 473

törtéket! irodalom. 481 távolabb, mint a magyaros hangzású neveket egyszerűen a magyar, a szláv és oláh nyelvi alakúakat minden további nélkül a szláv, ill. oláh csoportba beosztani. Amint a nyelvi alak és a tartalom között ellenmondás mutatkozik, vagy a név határozott nyelvi alakja ellenére bármi kétség támadhat viselőjének nemzetisége felől, a név azonnal a meg nem határozhatók csoportjába kerül, így részesülnek minden alkalommal „bizonytalan" megjelölésben azok a nemzetiségnevek, melyeknek tartalma mást mond, mint nyelvi alakjuk (pl. Német), így a vegyes vagy idegen lakosságú községek ill. országrészek nevéből magyarul képzett személynevek (pl. Bródi, Beregi) s az olyan családnevek, mint Vajda, Kenéz stb. Viszont magyar községben a magyar, rutén többségű faluban a rutén, oláhban az oláh elem arányszámát gyarapítják az olyan keresztnévből létrejött vagy foglalkozást jelentő családnevek, melyek azonos vagy hasonló formában mindhárom említett nyelvben használatosak voltak (Kozma, Kovács). Mindezt szükséges kiemelni azokkal szemben, akik netalán az összeírok magyar nemzetiségére hivatkozva (bár itt nem szabad megfeledkezni az összeírások túlnyomó latin nyelvéről s arról sem, hogy az összeírok sem voltak szükségkép magyar anyanyelvűek) azt vitatnák, hogy a lakosság egy részének az összeíró a saját anyanyelvén adott keresztnévből vagy a nemzetiség, foglalkozás stb. után családnevet. Megjegyzendő egyébként, hogy az összeírok ilyen beavatkozása inkább csak a korábbi századokról alkotott képünket zavarhatja meg számottevően, amikor a családnevek még igen labilisak s éppen csak alakulóban voltak ; ezt az időt pedig — mint látni fogjuk — a magyarság kimutathatóan túlnyomó többsége jellemzi, ámbár a csaknem egész tömegében magyar kisnemességet ekkor még — névjegyzékek híján — nem tudjuk számításba venni. De túl a magyarságot sújtó ilyen ,,korrektívumok"-on, Sz.-nak különben is igen nagy gondja van arra, hogy az óvatos eljárása következtében erősen felszaporodott „bizonytalan" megjelölésű tömeget összefoglaló fejtegetéseiben az idegen elem javára írja rutén és oláh területeken. Sőt egyes esetekben — így, mikor a „Török" nevűeket a bizonytalan nemzetiségűek közé sorolja (holott legnagyobbrészt bizonyára magyarok voltak), vagy midőn a magyarokkal a nem magyar nevűeket állítja szembe (213., v.o. 237. 1.), utóbbiak közé értve a bizonytalanokat is (holott ezek között is kellett lenni magyaroknak) — eljárását szinte már túlzott aggályoskodásnak érezzük. Hasonlóképen inkább a magyarság rovására megy a nevek osztályozása akkor, amikor Sz. a helynévből alkotott személynevek minősítése során az Ugocsa megyén kívül fekvő névadó községek nemzetiségi viszonyait illetően az 1773-i állapotot veszi irányadónak. Űgy véljük azért, hogy azoknak, akik majd Sz. nyomdokain haladnak tovább, meg kellene kísérelniük — bár ez csak súlyosbodását jelentené a rájuk háruló feladatnak -— a megyéjükön kívül eső névadó falvakra nézve régibb (tehát a magyarságra nézve kedvezőbb) összeírások felkutatását és alapulvételét. Annál is inkább, mert név és nemzetiség viszonyának tanulságos Századok, 1937. IX—X. 31