Századok – 1937

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: A római világ nagy válságának szemléletéhez 432–451

436 alföldi andrás. kettőződése és a birodalom kettéválása is Augustus óta megindult hosszú processzus eredménye. (E jelentős meglátásra nem eszmélt rá a kutatás ; a kritika által támadott „kettős principátus" elmélete inkább a pompás eredménynek helytelen cégér alá való állítása, amit egyszerű címváltoztatással kiküszöbölhetett volna a tudós szerző : nem „Doppelprinzipat", hanem „Die Rolle des Zweiten in der Kaiserherrschaft" az, ami valóban kiütközik s amit tényleg Augustus ragaszkodása a köztársasági főhivatal kettősségéhez szült. Ezzel ugyanis oly kiegészítő funkcióra adott alkalmat, amelyre mind nagyobb szükség lett az idők folyamán s amelynek megérésére nemcsak a trónra emelt ,második', hanem a kivételes hatalmú kormányzók szerepe is rávilágít ; Priscus, Philippus nagybátyja pl. expressis verbis rector Orientis volt már.) Kevéssé függött az uralkodók elhatározásától az a nagy fordulat is, amely a hadászat terén végbe ment. A légiók legénységének teljes kicserélődése olyan emberanyaggal, amely addig nemzeti fegyverzetben és ennek megfelelő taktika alkalmazásával küzdött az úgynevezett ,,segédcsapatok"-ban, ez utóbbiak sajátos harcmodorára terelte a súlypontot s mivel szükségessé vált a helyben küzdő gyalogság helyett gyorsan mozgó lovastömegekkel rendelkezni, a szir és arab lovasíjjászok, a dalmata lovasság nyomult előtérbe. Másfelől az állandó ellenfelekkel való súrlódás éppen úgy ezek fegyverzetének és haditechnikájának átvételére kényszerítette a birodalmat, mint ahogy ma egymás hadititkait másolják a fegyverkezésben versengő hatalmak. Ez volt az oka, hogy már Caracalla alatt germán típusú formációk lépnek fel1 és nemsokára megjelennek a pikkelypáncéllal fedett nehéz lovas ezredek is perzsa mintára.2

Nem akarjuk letagadni, hogy Philippus nagy lépést tett előre a második stratégiai vonal megalkotásával,3 Gallienus a központi lovassereg megteremtésével, hogy utánuk az illyricumi császárok egyre jobban átgyúrták a sereg szervezetét, — de mind csak a már megérett helyzetek szükségszerű konzekvenciáinak levonásával tettek szolgálatokat Rómának. Teljesítményüket értékelni csak az általános fejlődés ismeretével tudjuk tehát. A mélyben történt, lassú penetráció után került csak felszínre a szóban forgó periódus egyik legfontosabb eredménye is : a Kelet romanizálódása. A Duna völgyéből indul a II. sz.-ban a latin nyelv előretörésének egy hatalmas hulláma az Oriens felé — a kormányzat közreműködése nélkül, sőt egyenesen ez ellen is4 — és ha a Fekete-tengernél meg is állt a latin nyelvterület expanziója, a római szellem tovább hatolt. Gondoljunk csak arra, hogy 1 Germania, 19. 1935, 324. s köv. 1. 2 Erről a szalonikii Galerius-ív publikációjában szólunk bővebben. 3 A gót mozgalom és Dácia feladása (knv. az Egyet. Phil. Közi. 1929/30. évf.-ból), 40. 1. 4 Ld. Cambridge Ancient History XI. (1936), 550.1. és Századok, . 1936, kny. 40. s köv. 1.