Századok – 1937

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: A római világ nagy válságának szemléletéhez 432–451

434 alföldi andrás. éppen akkor, amikor e könyv előadása megkezdődik — a valódi egyéniségek kora lejárt. Az ekkor következő császárok nem tudják oly erővel rányomni országlásuk idejére bélyegüket, hogy nevükkel kelljen, vagy lehessen az illető periódust megjelölni, inkább kollektive jellemző a kormányzásuk, mint pl. az Antoninusok kora együtt, a Severusoké szintén, ugyancsak összességében jellemző az illyricumi katonák kemény uralmaMs. S a közös arculatú hosszabb korszakok sem egyedül kiemelkedő szirtek, hanem egymáshoz simuló lépcsők az idők haladásában. De egyáltalában : nem az egyéni teljesítmény, hanem az átlagos felszín jellemző e korra : sablont keres a portré, a finoman cizelált ezüstedények helyébe a vörösre égetett sigillata-edények óriási arányban sokszorosított s mindenütt meglevő egységes tömegének unalmas reliefjei lépnek ; a retorikának iskolában elsajátított szóvirágai uralják a finomabb társalgást s az irodalmat egyéni gondolatok helyett stb. Még nagyobb baj az, hogy az egyes uralkodók szerinti szétdarabolás teljesen elhomályosítja a fejlődés távlatait, amelyek sohasem lehetnek oly lényegesek, mint éppen ekkor, az antik világ összetörésének s a középkor megszületésének idején. Annál is inkább, mert a nagy törés szinte teljesen észrevétlenül közeledett. A kormányzat pl. gazdaságilag tisztán a normális viszonyokra rendezkedett be — amint Parker (39. 1.) helyesen rámutat —, megelégedve azzal, hogy a rendes bevételek az államháztartás szükségleteit fedezzék s nem gyűjtött tartaléktőkét. Ugyanez a mit sem sejtő biztonságérzés okozta, hogy a határvédő seregek vékony gyűrűje mellett nincsen a belterületeken megfelelő tartalékhadsereg, mely nagyobb megrázkódtatásokat kivédhetett volna. Az antik műveltség látóköre egyáltalában annyira a birodalom területére volt korlátozva, annyira csak ebben látta a világ kerekségét, hogy a létét veszélyeztető néplökések eshetőségei teljesen rejtve maradtak előle, s nem is álmodott arról pl. Marcus császár, vagy akár Diocletianus, hogy a római állam aranykészlete India felé s méginkább Skandináviába fog kiáramlani nem is olyan hosszú idő alatt. De nem vették észre azokat a belső tényezőket sem, amelyek a római ipart, kereskedelmet s mezőgazdaságot fenyegették. A válság olyan lappangva indul meg, olyan halk előjelekben lép először napvilágra az Antoninusok alatt, hogy csak a hosszú vonalak fejlődéstörténeti grafikonjának megszerkesztése ébreszthet annak tudatára, hogy mily veszélyeket rejtettek méhükben az első ártatlan bárányfelhők, vagy hogy mily évszázados gyökerei vannak a késői császárság struktúrájának. Csak így, a hosszú vonalban látszik meg, hogy pl. a harmadik század nagy változásait elsősorban is nem egyes imperátorok ,,reform"-jai hozták, hanem hosszú ideig működő külső vagy belső hatások, nyomás stb. érlelte meg őket ; csak így tűnhetik ki, hogy a katonaság előtérbenyomulása, az egész élet militarizálódása nem rossz császárok hibás intézkedéseiből és felfogásaiból fakadt, hanem a fegyveres erő és a tömegek fölényes potenciájának elemi szükségességgel érvényesidő felülkerekedése volt ;