Századok – 1937

Szemle - Kérészy Zoltán: A Corpus Juris Hungarici mint írott jogi kútfő. Ism.: Döry Ferenc 377

szemle. 377 fajul, nyilt kitörésekre vezet, ami a németekből is hasonló érzéseket váltva ki, a középkor alkonyán előttünk áll a szélsőséges megnyilatkozásaiban közismert német-szláv gyűlölet. Eddig terjednek M. kutatásai, az újkortól kezdve már ismertebb a németség és a szlávság viszonya. Nem lenne hiábavaló ugyanígy kinyomozni a középkori magyar nemzeti érzésnek a németekről, csehekről, lengyelekről való megnyilatkozásait és viszont ; minden valószínűség szerint sok rokon s megegyező vonást találnánk a németszláv viszonnyal. Ha mi késünk ennek feldolgozásával, megelőznek a. külföldön vele s mint ahogy M. munkáján is érezhető némi elfogultság a németek javára, kétséges, vájjon a mi szempontunkból értékes vagy egyáltalában elfogadható lesz-e ez a munka. Honda Kálmán. Kérészy Zoltán : A Corpus Juris Hungarici mint írott jogi kútfő. (Kny. a M. kir. Erzsébet-Tudományegyetem 1934—35. tanévi irataiból.) Pécs, 1935. 8°. 37 1. A szerző a pécsi egyetemnek a Corpus Juris Hungarici 350 éves jubileumát ünneplő közgyűlésén előadott dolgozatában röviden, de szabatosan ismerteti a magyar törvénygyűjtemény létrejöttének előzményeit, körülményeit, pontosan felsorolja különféle kiadásait és méltatja annak nagy jelentőségét, hogy Mossóczy és Telegdy püspökök megvalósítva azt, amit a magyar országgyűlések többszöri sürgetéssel sem tudtak elérni, t. i. az addig szétszórt ós csak kózirati másolatokban használt törvényszövegeket összegyűjtve és nyomtatásban közzétéve, az addig éppen e másolatok megbízhatatlansága miatt ingadozó jogszolgáltatás egységességét biztosították. Tárgyilag újat a szakemberek részére a dolgozat ugyan alig nyújt, a Corpus Juris iránt érdeklődő művelt közönség azonban annak mivoltára, történetére és jelentőségére vonatkozólag igen jó és szabatos tájékozódást meríthet belőle. Egy tételét a szerzőnek mindamellett nem fogadhatjuk el, nevezetesen, hogy mivel ,,a Corpus Juris Hungarici hazai törvényhozásunk által törvénykönyvvé nyilvánítva soha nem lett, az abba fel nem vett, illetve később felfedezett decretumok kötelező erejéből az a körülmény, hogy a törvénygyűjteményből hiányzanak, tulajdonképen mit sem von le". Szerinte ugyanis kétségtelen az, hogy „a magyar törvénytárba fel nem vett számos régi törvényünket, . . . ezek közül különösen azokat, melyek közjogi tartalmúak, még ma is érvényeseknek ismerjük el". Utal e részben a Corpus Jurisból hiányzó 1231, 1267, 1290 és 1298. évi decretumokra, „amelyeknek közjogi határozmányait, ha nem is szószerinti értelemben, de az általuk kifejezett alkotmányjogi tantételeket és gondolatokat tekintve, mai közjogunknak is élő forrásai közé számítjuk". Ez a tétel ellenkezik az eddigi magyar jogi felfogással, sőt ellenkezik magának K.-nek azzal a helyes megállapításával is, hogy a Corpus Juris szövegét, „bárha országgyűlési intézkedéssel törvényerőre nem emeltetett, több százados jogszokás szentesítette, mert a joggyakorlat a régi törvényeket mindig a C. J. H. által tartalmazott szövegükben alkalmazta s ezt a decretumgyüjteményt a köztudat ... a törvényjog zárt foglalatának tekintvén, tartalmának bárminő módosítását elutasította". A Corpus Jurisból kimaradt törvények éppen a joggyakorlat s az abból eredt közfelfogás folytán elvesztették érvényüket. Nem tudjuk, hogy K. az idézett Árpád-kori törvények mely határozataira gondolt, de ha a bennük foglalt alkotmányjogi tantételek valamelyike talán ma is érvényes volna, ezt szintén csak a jogszokásnak vagy későbbi törvények által való megerősítésnek köszönhetné. Döry Ferenc.